
Bűnmegelőzési akciót hirdetett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Mindenszentek és a Halottak Napja alkalmából. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint ilyenkor megnő a bűncselekmények száma a temetők környékén.
Varga Sándor - kiemelt főnyomozó, VMRFK Bűnmegelődési Alosztály
“Sajnos nem csak a halottakra jönnek megemlékezni az emberek, olyanok is érkeznek a temetők környékére, akik azt figyelik a gépjárműbe hagyunk-e értéket. Lehúzott ablakokra figyeljünk kell, többek között azokra, hogy ne hagyjuk nyitva az ajtót, ha bemegyünk a temetőbe, akkor az értékeinket ne tegyük le, mert lehet, hogy valaki el fogja vinni.”
Hétvégén több rendőr teljesít szolgálatot a sírkerteknél. Ők a forgalomirányításban is közreműködnek. A Jáki úti temető mindhárom kapuja reggel hat és este nyolc óra között tart nyitva pénteken, szombaton és vasárnap. Gépkocsival indokolt esetben délig lehet majd behajtani a temetőbe. A Halottak napi emlékező műsor és ökumenikus ima november 1-jén este 6 órakor kezdődik.
A Szombathelyi Vásárcsarnoknál sokan ezekben a napokban szerzik be az emlékezés virágait, a koszorúkat, gyertyákat.
Váraljai Viktória - eladó
“A kis koszorúkból, a tizenötösből viszik tőlünk a legtöbbet“
Többen más városokba utaznak az ünnepi hétvégére.
“Hát én a temetőbe majd csütörtökön megyek ki, mert nem itt vannak a szüleim. Úgyhogy messze vannak, 50 km-re. Úgyhogy virágot veszek majd, gyertyáim megvannak, koszorúim megvannak.”
“Koszorút vettem a szüleim sírjára, Zalaegerszegre vinném majd holnap.”
Az árusok csütörtök és péntek reggelre jósolják a legnagyobb vásárlási rohamot.





























