
projekt/savaria_karneval2024 A Savaria Történelmi Karnevál Szombathely legnagyobb rendezvénye, amely a város római múltját idézi meg. A hagyományőrző, zenei-, művészeti- és gyermekprogramok, a vásári hangulat és a gasztronómiai kínálat százezreket vonz évről évre. A fesztivál 2000 óta a nyugat-dunántúli régió kiemelt örökségturisztikai eseménye. Már elkezdődtek a jövő évi program előkészületei, ennek első lépéseként a szervezők meghatározták a dátumot: úgy döntöttek, hogy a megszokottnál korábban, augusztus 13. és 16. között lesz a karnevál. Több szempontot is figyelembe vettek, ezek egyike az augusztus 20.-i nemzeti ünnep közelsége, ami már idén is fejtörést okozott.
Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus NKft.
"Ilyenkor, miután az országban több fesztivál, esemény zajlik egyszerre, jóval magasabbak a technikai költségek és az előadók árai. Másrészt a második hét, ami már közelebb van szeptemberhez, általában az iskolakezdés hete, a családok már nem a karneválra, hanem a beiskolázásra, a gyerekek előkészítésére koncentrálnak. Aztán van egy olyan oka is, hogy az időjárási körülményeket is már évek óta figyeljük, és általában 20. körül romlik el az idő. És elég régóta megfogalmazott igény a lakosság részéről, hogy miért a hónap végén van a fesztivál, hiszen hó végén már kevesebb a rendelkezésre álló forrás. És még egy oka is van, az augusztus 27.-i héten rendezik a mohácsi csata évfordulóját, és azok a hagyományőrzők, akik a karnevál gerincét alkotják, meghívást kaptak erre az eseményre."
A dátumot azért is tették közzé ilyen korán, hogy minél szélesebb közönséget elérjenek, és időben megkezdődhessen a készülődés. A karnevál újkori története mérföldkőhöz érkezik, jövőre lesz 25 éve, hogy újraéledt a historikus fesztivál.
Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus NKft.
"Nagyon sok ötletünk van, hogy ebből mi mindent fogunk tudni megvalósítani, azt nagyrészt az anyagi keretek határozzák meg. Fogunk több helyre pályázni, és a szpronzorokat is idén nagyon korán megkeressük, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy a rengeteg ötlet közül sok mindenre jut majd forrás."
Már folynak a tárgyalások, az első fellépői szerződések még ebben a hónapban létrejöhetnek.




























