Hírek

A munkavédelmi konferenciák voltak a MTESZ legsikeresebb rendezvényei tavaly

2013. március 04., 18:59

Hangzott el a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Vas megyei szervezetének hagyományos évértékelő fórumán. A szakemberek fontosnak tartják, hogy a jogszabályok betartása mellett, de lehetőség szerint helyi mérnökök kapjanak megbízást a Vas megyei beruházások munkáira.

A munkavédelmi konferenciák voltak a MTESZ legsikeresebb rendezvényei tavaly

Ezen a héten magalakul a Járműipari Központ tevékenységét koordináló szervezet, amelynek vezetője Szijártó Zsolt lesz - tájékoztatta a műszaki- és agrárszakembereket az alpolgármester. A térség gazdaságfejlesztése prioritást élvez majd, és várhatóan a szolgáltatásokra is élénkítően hat.

Molnár Miklós alpolgármester
Ez egy kiemelt lehetőség a 14-20-as uniós pályázatok szempontjából, és a feladatunk az, hogy minél nagyobb lehetőséget biztosítsunk a térség számára a kiemelt térséggé nyilvánítás után.

A résztvevők beszámolót hallgattak meg a szakképzés helyzetéről. Mint elhangzott, a szakember-utánpótlás egyre nagyobb gond: jelenleg az iskolából kikerülő képzett fiatalok aránya mindössze 15 százalék. Vagyis 6 diplomásra 1 szakember jut.

Kovács Vince elnök, Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Magyarországon ma az alapfokú szakképzésbe az átalános iskolát végzett gyermekeknek 21-23 százaléka kerül, és ami még ennél is nagyobb probléma, hogy a 3-4 éves szakképzés alatt mintegy egyharmaduk lemorzsolódik.

Az utóbbi időben a mérnöki munka elismertsége is csökkent - hangsúlyozta a mérnöki kamara elnöke.

Németh István elnök, Vas Megyei Mérnöki Kamara
A beruházások csökkentek, és így a mérnöki tevékenységnek az ázsiója is eléggé megcsökkent. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy akkor 436 mérnököt foglaltunk a körünkbe, ma már ez 474, de ez alatt a 7 év alatt ez a kis lépés is nagy lépés.

A megyében az építészmérnökökkel együtt összesen mintegy 700 mérnök dolgozik. Kovács Jenő, a MTESZ alelnökének kezdeményezésére azt kérték a politikusoktól és a kamarák vezetőitől, hogy ahol lehet, a vasi munkákra helyi mérnökök kapjanak megbízást.

A fórum előtt a MTESZ 14 tagja megalapította a szervezet egyesületét, a fórumon pedig kitüntetéseket adtak át. Vas megye műszaki fejlesztéséért Szilágyi Andor és Nagy István építőmérnököket  jutalmazták, de elismeréseket osztott ki a mérnöki és az építész kamara is.