
Az Ernust-kastély felújítását, a 60 év felettiek számára kidolgozott szombathelyi programot is támogatja a Jobbik, mondta Balassa Péter. A költségvetés módosításával kapcsolatban a képviselő kiemelte: 75 millió forint többlet támogatást kap a profisport, de a diáksportot is támogatni kellene. Az építményadó csökkentését választási kampányfogásnak nevezte Balassa Péter, hozzátéve: 2011-ben a jelenlegi városvezetés emelte azt 30-40%-kal. A mostani döntés beismerése az akkori tévedésnek, mondta a képviselő, aki bírálta, hogy az MMIK átvételével, működtetésével, felújításával kapcsolatban előzetes, átfogó költségkalkuláció nem készült.
Az LMP országos akcióját támogatja a következő napokban Horváth Zoltán, aki a közgyűlésen is megpróbálta megszerezni országgyűlési képviselők aláírását egy parlamenti vizsgálóbizottság felállításához. Véleménye szerint már csak azért is támogatnia kellene minden képviselőnek a kezdeményezést, mert a szombathelyi vállalkozásokkal szemben is tisztességtelen, hogy miközben ők befizetik az adót, mások milliárdokat csalnak el. Horváth Zoltán is kitért az MMIK-ra. Véleménye szerint sok a gond, pl. az épület szerkezetével. Ha a város hosszútávra gondolkodik, akkor ezzel is foglalkozni kell.
Az MSZP-SZTKE frakció kezdeményezése volt az építményadó csökkentése, mondta Németh Kálmán. A képviselő külön is kiemelte a lakosságot érintő, a gépjárműtárolók után fizetendő adó megszüntetését. Ez mintegy 7000 embert érint. A képviselő bírálta a nem megfelelően előkészített előterjesztéseket, a személyi kérdésekben hozott döntéseket. Gyebrovszki János szerint fontos lett volna egyeztetni a megváltozott munkaképességű emberek Polgármesteri Hivatalban történő foglalkoztatásáról. Például arról, hogy hol tudnak dolgozni, vagy, hogy az 1 év letelte után továbbra is adnak számukra munkát. A frakcióvezető-helyettes nehezményezte, hogy több kérdésére, pl. a Szent Gellért utcában a fedett buszmegállók építésével, vagy a Károly Róbert utcában lévő garázssoron az út építésével kapcsolatban nem kapott választ.
A közgyűlés egyhangúlag döntött az építményadó csökkentéséről , ami komoly segítséget jelent a helyi kis-és közepesvállalkozásoknak, mondta Marton Zsolt. A Vásárcsarnok egyelőre nem lesz nyitva hétfőn a téli időszakban, felmérik az igényeket, mondta az alpolgármester. Megkezdődhet Kámon-Herény városrészen a csapadékvízelvezetés kiépítésének I.üteme. Ehhez a többletforrást megszavazta a közgyűlés. A város számára működési többletköltséget nem jelent az MMIK átvétele, minisztériumi forrás is segítséget jelent az üzemeltetésben, hangzott el a sajtótájékoztatón.





























