
Érezhető a rezsicsökkentés hatása – a villany, a gáz, a fűtés és a szemétszállítás tavalyi és ez évi díjait összevetve, majdnem egyhavi kiadást spórolhat meg évente egy-egy család – erről győződött meg Szombathelyen Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője egy család számlakivonatai alapján.
„Az én számolásom szerint az jött ki, a havi átlag, amit erre a négy dologra kifizetek, az 29ezer körül mozog, és 25-26ezer az, amit évente megspórolok, tehát közel egyhavi – ez megállja a helyét.”
Mint ismert, 2013. január 1-től az áram, a gáz és a távhő díja, míg júniustól az ivóvíz, a szennyvíz, a szemétszállítás és a kéményseprés díja csökkent 10 százalékkal. A rezsicsökkentés pedig folytatódik.
Hende Csaba - országgyűlési képviselő
„Feltehetően november elsejétől a parlament várható döntése alapján további 11, 1 százalékkal csökkentjük a villany, a gáz és a távfűtés díját, ez azt jelenti, hogy éves szinten egy 20százalékos rezsicsökkentés következik be. Ez azért lehetséges, mert külföldi tulajdonú energiacégek extra profitját elvonjuk.”
Hende Csaba elmondta: hosszú távon szeretnék, ha az energiaszektorok nonprofittá válnának Magyarországon.





























