Hírek

A Szent Márton-évre készül az egyházmegye

2014. június 26., 19:19

A Szombathelyi Egyházmegye számos programot szervez az önkormányzattal közösen is a 2016-os jubileumi évben.

A Szent Márton-évre készül az egyházmegye

Elsősorban szakrális jellegű programokat szervez a Szombathelyi Egyházmegye a jubileumi esztendőre, és az azt megelőző két évre. A papoknak és a híveknek lelkigyakorlatot, lelki napot hirdetnek; ének- és imakönyv készül; teológiai, történeti és művészettörténeti konferenciákat szerveznek; a Szent Márton Akadémia ismeretterjesztő előadásai pedig szeptembertől várják az érdeklődőket.

Veres András - megyés püspök
“Szeretnénk, ha ez a jubileumi esztendő egyrészt önmagunk számára is Szent Márton ismeretében, lelkiségében való növekedést eredményezhetne, de szeretnénk invitálni az országból és a határon kívülről is másokat, hogy jöjjenek, és ott, ahol Szent Márton született, látogassák meg azokat a helyeket, ahol Szent Márton tudomásunk szerint megfordult.”

Szent Márton ereklyéje zarándokútra indul az egyházmegyében, és Szombathelyre is sok zarándokot várnak. Már az elmúlt hónapokban is többen keresték fel Szent Márton szülővárosát.

Maurer Péter - koordinátor, Szent Márton-év előkészítő bizottság
“A székesegyházban Szent Márton hermáját nézik meg, a Szent Márton-templomba szoktuk kikísérni őket, ott a  látogatóközpontot nézik meg. Sokan vannak, akik a Via Sancti Martini projekt keretében elkészített útvonalat járják végig gyalogosan vagy kerékpáron.”

A sajtótájékoztatón kihirdették a székesegyház kapuzatának megújítására szóló pályázat eredményét. Veres Gábor bronzkazettái díszítik majd a főbejáratot. Ezek Szent Márton életének ismert eseményeit jelenítik meg.

Veres Gábor - szobrászművész
“Én úgy élem meg ezt a feladatot, hogy talán eddigi pályám során az eddigi munkám tulajdonképpen előkészület volt ahhoz, hogy ezt a munkát megcsinálhassam.”

A tervek szerint 2016-ra a székesegyház homlokzata és a Szent Márton-templom, valamint annak környéke is megújul.