
A Szociális Munkások Nemzetközi Szövestége 1997-től minden év november 12-én ünnepli a szociális szférában dolgozók napját.
Huszár Lilla – igazgató, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
„A lényege ennek a rendezvénynek az, hogy elismerjük a háttérben dolgozó szociális munkásokat, azokat, akik nap mint nap az elesettekért küzdenek és a rászorulókat segítik.”
Az ünnepségen közreműködtek az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény kis lakói is. A szociális munkások áldozatos munkája sok esetben életet menthet.
Puskás Tivadar – polgármester
„Ha segítünk, akkor az, akin segítünk, mindenképpen pozitívan értékeli azt a tettet, amit irányába megteszünk.”
A polgármester hozzátette, ehhez kellenek olyan emberek, akik életüket áldozzák arra, hogy másokon segítsenek. Elhangzott az is, hogy a szociális munkatársak mindennapi tevékenységéről, áldozatos munkájáról méltatlanul kevés szó esik.
Popovicsné Tisza Edit – igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal
„Szeretettel, törődéssel ajándékozzák meg a rászorulókat. Példát mutatnak ezzel mindenkinek, hiszen a maga helyén, környezetében mindenkinek van bőven lehetősége arra, hogy ha más módon, vagy más eszközökkel is, de kövesse példájukat és önzetlen segítséget szerezzen mások életében.”
Gyermekek, időskorúak, psziciátriai és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők gondozását végző szakemberek hivatástudatát méltatták a díjátadók.
Hütter Ildikó Hajnalka – szociális gondozó, Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona
„Azért fontos számomra, hogy az elesett rászoruló embereken segítsünk, mert azt gondolom, hogy emberekből vagyunk, és hát senki sem különb vagy más a másik embernél.”
A megyei szociális és gyermekvédelmi szakellátásban tevékenykedők közül kiemelkedő munkájukért ezúttal tizenhárman vehettek át elismerést.





























