
A Szombathelyi Polgármesteri Hivatal kispályás csapata esélyesként érkezett a vállalatok és intézmények dolgozói számára rendezett teremlabdarúgó tornára, hiszen tavaly ők vitték el a győztesnek járó vándorserleget. Ezúttal nehezen indult számukra a torna, hiszen csoportjukban két döntetlennel kezdtek. Második mérkőzésük, a Kormányhivatal csapata elleni rangadó után még kétséges volt a továbbjutás.
Károlyi Ákos - jegyző, Szombathely MJV Önkormányzata
Nagyon kiegyenlített mérkőzés volt. Mind a két csapatnak voltak helyzetei. Én azt gondolom, hogy igazságos döntetlen született a mai napon. Amúgy ez egy kiváló kezdeményezés - most már második alkalommal kerül megrendezésre ez a torna. Ezért köszönet jár egyébként a Szabadidősport Szövetség elnökének és munkatársainak, és egy kiváló lehetőség arra, hogy a különböző cégek, vállalatok, hivatalok egymás között egy kicsit kötetlen formában is kapcsolatot építsenek egymás között, és - nem mellesleg - nagyon színvonalas torna, hiszen volt válogatott játékos is pályára lép Halmosi Péter személyében, és hát, nagyon színvonalas mérkőzéseket láthatnak az ide kilátogatók.
A csapatokban olyan játékosok kaphattak helyet, akik legalább 60 napos munkaviszonnyal rendelkeznek az adott intézménynél, vállalatnál, de minden együttesnek egy külsős játékost is engedélyeztek a szervezők. Így került a tornára az egykori válogatott Halmosi Péter, aki a Szomtáv együttesét erősítette.
Halmosi Péter - korábbi válogatott labdarúgó
Egy jó barátom hívott el ide focizni - gyerekkorunkban együtt fociztunk a Haladásban. Hát, egy jó hétvégi program, de igazából én ezt annyira véresen komolyan nem veszem. Tavaly is hívtak, de akkor valamiért nem tudtam kiállni, tavaly nem szerepeltem. Tetszik, színvonalas torna. Igazából ez arról szól, hogy kicsit focizgassunk. Valakinek vérre megy, ahogy látom, de nekem nem. Ez pont egy jó hétvégi mozgás.
Halmosi Péter és a Szomtáv végül nem jutott tovább a csoportkörből. A tornát a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és az önkormányzat Sport és Ifjúsági Irodája szervezte, népszerűsége töretlen. Négy csoportban zajlottak a küzdelmek.
Tancsics András - elnök, Szombathelyi Szabadidősport Szövetség
16 csapat nevezett. Volt több is, elárulom, de hát az idő rövidsége miatt ugye ennyi csapatot tudtunk istenigazából fogadni. Itt a városban, illetve a környéken lévő nagyobb cégek csapatai szerepelnek, úgyhogy nagyon jó küzdelmek vannak
A csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna. A tavalyi győztes Polgármesteri Hivatal ezúttal harmadik lett. Második helyezést ért el a BPW Hungária Kft., a dobogó legfelső fokára pedig a TDK csapata állhatott fel.