A herényi városrészen található Tulipán utcai játszótéren a pandémia kezdeti időszakában azzal szembesültek a lakók, hogy kevés játékelem áll a gyerekek rendelkezésére. Szülők, környékbeli vállalkozók, a körzet önkormányzati képviselője és az alpolgármester összefogásával azonban már javában zajlanak a felújítási munkálatok - több játékelemmel is bővül a park.
Horváth Gábor - önkormányzati képviselő
“Létrehoztunk egy jótékonysági rendezvényt, aminek keretében meglepődve, kétmillió forint gyűlt össze, ebből én is, jómagam ötszázezer forintot ajánlottam fel a saját fizetésemből, így aztán jónéhány játékelemmel bővül a Tulipán utcai játszótér.”
László Győző alpolgármester is felajánlott százezer forintot a felújításra, szintén saját jövedelméből.
László Győző - alpolgármester
“A legfontosabb, amit szeretnék kiemelni, az a szülők összefogása, amivel elindították ezt az egész kezdeményezést, ami mellé odaállt egyébként mindenki. Jómagam is százezer forinttal támogattam ezt saját fizetésemből, de oldaltól függetlenül mindenki megmozdult ebben.”
Az összefogásnak köszönhetően új mérleghinta került a játszótérre, valamint egy a gyermekek egyensúlyérzékét segítő akadálypálya. A homokozó fölé szánt napvitorlát csak tavasszal helyezik el, de áll már az a hatszögletű mászófal, amelyhez a SZOMPARK alakítja ki a kavicsos ütéscsillapító talajt 54 m2-es felületen.
Izer Gábor - igazgató, SZOMPARK Kft.
“Itt annyi feladatunk volt tulajdonképpen, hogy bizonyos játékelemekhez ütéscsillapító talaj kell. Az ütéscsillapító talajt kialakítani, ahhoz azért gépek kellenek, illetve nagy tömegű anyagot kell mozgatni, és ezt a munkát vállalta be a SZOMPARK, gyakorlatilag a fenntartási keret terhére.”
A SZOMPARK munkatársai megjavítják még az egyik elromlott forgóeszközt, ezen kívül új padok és egy asztal is kerül a megújult játszótérre. A környékbeli kertészetek által felajánlott zöld növényeket is hamarosan elültetik, a sövényt kipótolják, hogy zártabbá váljon a játszótér. Horváth Gábor elmondta még: Ugyanebben a választókörzetben a Búzavirág utca és a Maros utca kereszteződésében található, körülbelül háromezer négyzetméteres zöldterületen is szeretné, ha a lakók összefogásával új játszótér épülne. Ezt jövőre tervezik.