
A megye különböző tájegységein élő halakkal, madarakkal, emlősökkel és a növényzettel is megismerkedhetnek a Savaria Múzeum emeleti kiállítótermében az érdeklődő látogatók. A természettudományi tárlattal kezdődik a megyét bemutató állandó kiállítás. Ezt követi térségünk őskorát bemutató, a séi - velemi leleteket is felvonultató tárlat, melynek legnagyobb értékei az idolok.
"A szakmai legnagyobb értéke a séi teremnek egy az, hogy az idolok. Az idolok bemutatása, milyen fajta idolok vannak Magyarországon, Európában. Ennek a korszaknak ez az egyik legfontosabb kultikus tárgya, ami a túlvilággal hozható összefüggésbe."
Ezek a legnagyobb értékei a kiállításnak, amely már több mint 30 éves mondja Csapláros Andrea. Az új kiállításon bemutatják majd a megye őskori történelmének fontos részét képező velemi bányászatot, egy kocsi rekonstrukcióját és a hétköznapi életet pillanatait is. Az első két teremben rendezik újjá és bújtatják modern köntösbe a régmúltat bemutató tárlatot, amely látványában is megújulna.
Csapláros Andrea, igazgató
Az ablakok ‘eltünnének”. Egy olyan megvilágítás lenne ami ténylegesen a leletekre és azokra az eseményekre koncentrálna ami fontos ebben az időszakban. Sénél fontos a körárok bemutatása és az idolokra koncentrálnánk. Természetesen egy-két temetőrészlet is lenne.
Csapláros Andrea elmondta azt is: nemcsak a szakma, hanem a múzeumba látogató közönség kívánsága is az állandó kiállítás megújítása. Az új tárlaton láthatók lesznek az elmúlt évtizedek régészeti feltárása során előkerült ám eddig be nem mutatott leletek is. Az átalakításra az Alfa programból remél pénzt az intézmény, amely az állandó kiállítások megújítását támogatja. Az 50 millió forintos támogatás mellé 5 millió forintot az önkormányzat biztosít. Ősszel értékelik a pályázatokat. Ha nyer az intézmény, akkor talán már jövő év végére megújulhat az állandó kiállítás. A két termet akadálymentesítik is, így a mozgássérültek könnyebben végigjárhatják a tárlatot.





























