Hírek

A tudomány napja

2015. november 05., 17:06

A hagyományokhoz híven idén is szakmai konferenciával ünnepelték meg a tudomány napját a Savaria Egyetemi Központban. A rendezvényen a pedagógusképző kar oktatói tartottak előadást aktuális kutatásaikról.

A tudomány napja

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján, 1996-ban döntés született arról, hogy november 3-a lesz a magyar tudomány napja, melynek megünneplésére konferenciát  szervezett a Berzsenyi Dánel Pedagógusképző Kar.

Antonio Donato Sciacovelli - dékán, Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar
"Mint minden évben nyilvánvalóan van egy országos és nemzetközi elvárás, ez az év a fény éve. És mi azt gondoltuk, hogy mivel mi nem foglalkozunk feltétlenül optikával, akkor ezt a fény motívumot össze fogjuk keverni a nemzedékek generációk tematikájával."

A nemzedékek és generációk új fényben című konferencia központi gondolata mentén az előadások a tudományokban megfigyelhető változásokra hívták fel a figyelmet. Szó volt arról is, hogy a mostani generációkat miként lehet megnyerni a tudományos tevékenységnek. Emellett az egyes szakterületekhez kötődő aktuális tudományos vizsgálatokról is hallhattak az érdeklődők.

Pólay Veronika - főiskolai docens, Germanisztika Intézeti Tanszék
"Ausztria és a nyelvi integráció a migránsok esetében ez az előadás témája, de nem az idei történések ihlették ezt a vizsgálódást, hanem már évekkel ezelőtt elkezdődött."

A Savaria Egyetemi Központ természetudományi és műszaki kara november 10-én tartja tudománynapi konferenciáját. Ezen az űrkutatás, az e-mobilitás, az intelligens autók vagy a  duális képzés kérdései is előtérbe kerülnek majd.