
A celldömölki Vulkán Fürdőt 2005-ben építették. Évente közel 100 ezren veszik igénybe a szolgáltatásait. Sokan gyógyulni jönnek a termálfürdőbe.
Tauber Endréné, Pápa
Nem a gyógyszert kell szedni, hanem itt a kezeléseket, és a megelőzés nagyon fontos. Addig, míg nincs komoly baj.
A fürdő gyógyászati jelentősége mellett a sportoktatásban is fontos szerepet tölt be.
Hegedűs Ibolya, Sümeg
A közelben ez az egyetlen olyan fürdő, ahol úszómedence és gyerekmedence is működik. A gyerekekkel kiválóan tudunk haladni, most már 1. és 4. osztályban.
Ez év végére uniós támogatással mintegy 2,8 milliárd forintos fejlesztést hajtanak végre. Nem csak a fürdőt bővítik, hanem szálláshelyeket is kialakítanak.
Heinrich Máté turizmusmenedzser, JUFA Vulkán-fürdő
Fejleszteni szeretnénk gyermekvilággal, szaunavilággal, egy hatalmas nagy kültéri medencével, csúszdával. Ehhez pedig hozzá fogunk építeni egy 40 szobás 4 csillagos szállodát.
A szálloda mellett 4 csillagos kemping is épül.
Az 5 millió éves Ság-hegy legnagyobb turisztikai attrakciója a Vulkán Ház, amely a vulkánokat mutatja be.
Grünwald Stefánia igazgató, Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont
A hagyományos kiállítási installációkon túl, amelyek ugye a tablók, tárlók, a legmodernebb technika lett ide beépítve. Nagyon sok tablet, érintőképernyős monitor segíti a demonstrációt, hogy mindent meg tudjunk mutatni.
A Vulkán Ház már most népszerű célpontja a családi programoknak és az osztálykirándulásoknak is.
Tuba Gergő
Pl. rámegyünk, hogy Plutó, és akkor kihozza, hogy azon is van-e vulkán, vagy nincs.
A Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont másik eleme a Ság-hegyi Múzeum és a geológiai tanösvény.
Bender Ferenc osztályvezető, Őrségi Nemzeti Park
A Ság-hegyi múzeum a Ság- hegy kultúrtörténeti emlékeit, a Ság-hegy kialakulását, a növény- és állatvilágát mutatja be a vulkán ösvénnyel, amely a hegy gyomrába vezet. Itt láthatják az érdeklődők a vulkáni tevékenységek megmaradt formáit.
A fejlesztéseknek köszönhetően Celldömölk megötszörözné az itt eltöltött vendégéjszakák számát, így a turizmus kitörési pont lehet a város számára.





























