
Ebben a jáki gazdaságban kiemelt figyelmet fordítanak a tűz- és a munkavédelemre, ezért a kötelező gépszemlét már korábban elvégezték. Az aratásban ugyanis csak az a gép vehet részt, amelynek műszaki állapota megfelelő. A biztonság kedvéért készenlétben van egy tárcsa és egy vízszállító kocsi is, ezek szükségesek a mentesítési munkálatok megkezdéséhez. Folyamatosan figyelemmel kísérik a mozgórészek állapotát is, mert azok meghibásodása könnyen tüzet okozhatnak.
Horváth Mihály ügyvezető Jáki Agrár Kft.
„Az idei év márciusától új tűzvédelmi szabályzat van érvényben, aminek ugye meg kell felelni. Mi úgy próbálunk ennek megfelelni itt Jákon, hogy felkészítjük a munkagépeket az aratásra. Itt a mi területünkön tizennégy darab gép vesz részt az aratásban.”
A tapsztalatok szerint a legtöbbször az emberi gondatlanság, a munkagépek nem kellő odafigyeléssel való kezelése okoznak bajt. A tűzoltóknak már többször is kellett ilyen ügyben intézkedniük az idén.
Balogh Nikoletta szóvivő, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
„Vas megyében ezidáig hat esetben riasztották az idei évben tarlótűzhöz a megye tűzoltó egységeit. Itt is jellemzően a bálázógépben keletkezett tűz terjedt tovább a tarlóra.”
Az akkumulátor megfelelő védelme, a kipufogó rendszeres tisztítása és a tűzoltókészülékek megléte a legfontosabb feladatok közé tartozik.Továbbá tanácsos az aratást a közút, illetve a vasút melletti táblákon elkezdeni. A gabonatáblán tilos a dohányzás, még a munkagépek vezetőfülkéiben is- figyelmeztetnek a szakemberek.





























