Hírek

A veszélyhelyzet vége után még 60 napig érvényesek a lejárt okmányok

2020. november 18., 17:41

A veszélyhelyzet vége után még 60 napig érvényesek azok az okmányok, amelyek annak kihirdetése, tehát november 4-e után jártak le. Ugyanez vonatkozik a tavaszi veszélyhelyzet alatt lejárt dokumentumokra. A rendelet célja, a személyes találkozások csökkentése. Fontos viszont, hogy ezt az engedményt kizárólag a magyar hatóságok fogadják el.

 

A veszélyhelyzet vége után még 60 napig érvényesek a lejárt okmányok

Ahogy a tavaszi veszélyhelyzet alatt, úgy most is folyamatosan dolgoznak a Magyar Autóklub szombathelyi állomásán. Naponta 8-10 műszaki vizsgát csinálnak.

Galambos László – autószerelő, vizsgabiztos, Magyar Autóklub, Szombathely
„Azt tapasztaljuk, hogy ebben nem történt visszaesés. Tavasszal jelentős volt. Mikor megtörtént a bejelentés, akkor már visszaesett a vizsgadarab szám.”

A november 4-e után lejárt okmányok, például a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga a veszélyhelyzet vége utáni 60 napig érvényes marad. A március 11. és július 3. között lejárt engedélyekre is ugyanez vonatkozik a koronavírus hivatalos weboldala szerint. A moratórium azonban nem jár azoknak, akiknek okmánya július 3. és november 4. között vesztette érvényességét. Andor Tamás saját szervizéből hozza ide műszaki vizsgára a gépkocsikat.

Andor Tamás – ügyvezető, Autó-Andor Szerviz Kft.
„Van aki elhalasztja, de van aki elfogadja a szerviz tanácsát, az levizsgáztatja. Mert ha lejár a moratórium, onnantól fogva hirtelen nagyon sok autó lesz, és nem biztos, hogy mindenki bele fog férni abba az időpontba.”

A műszaki vizsgára előzetes időpontfoglalással lehet bejelentkezni, így minimális a személyes érintkezés. Ezért, de leginkább a biztonság miatt sem érdemes halogatni a vizsgát, mondja az Autóklub regionális elnöke.

Kiss Ambrus - regionális elnök, Magyar Autóklub
„Az üzembentartónak az a kötelessége, hogy műszakilag a megfelelő állapotú járművel közlekedjen. Ha nem ezt teszi, akkor a felelősség az övé a balesetnél is. A biztosítók ezt érvényesíthetik is. Közúti műszaki ellenőrzés esetén sem kifogás az, hogy elhalasztottam a műszaki vizsgát.”

Az ország egyik legnagyobb civil szervezetének, a Magyar Autóklubnak több mint 70 ezer tagja van. Szeretnék azonban, ha még többen csatlakoznának, ezért december elsejéig jelentős kedvezményt adnak a tagdíjból, amelyhez a szolgáltatások engedményes igénybevétele társul. A műszaki állomások, a szerviz és a vizsgáztatás bárki számára elérhető. Idén is csatlakoztak például a Látni és látszani őszi balesetmegelőzési kampányhoz, melynek keretében ingyen vizsgálják át az autók fényjelző berendezéseit.