
Megtartotta hagyományos tavaszi hangversenyét a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar, amely 2000 óta rendszeresen fogad vendégegyütteseket a Vendégjáték Fúvósokkal elnevezésű rendezvény keretében. Ezúttal a veszprémiek - körülbelül 50 fős - zenekarát hívták meg a Bartók Terembe.
Szemes Zsuzsanna - elnök, Veszprémi Fúvós Kultúráért Alapítvány
“Ez az együttműködés már tulajdonképpen korábban létrejött, hiszen Városlődön rendszeresen szerveznek tábort - nem mi vagyunk a főszervezők, hanem az Ajkai Bányász Fúvószenekarnak a karmestere, Szűcs Krisztián -, és ide meg lett hívva a veszprémi zenekar, a szombathelyi zenekar, a balatonfüredi zenekar, a devecseri zenekar, és itt találkoztunk tulajdonképpen a szombathelyiekkel először. Ez már négy éve volt, és azóta tulajdonképpen folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, de ez az első alkalom, hogy itt megmutathatjuk magunkat Szombathelyen.”
A veszprémi zenekar elsősorban könnyedebb darabokat szólaltatott meg a színpadon, hiszen mostanság azokat a zeneműveket gyakorolják, amelyeket az észak-olaszországi Mare di Musica zenei fesztiválon játszanak majd júniusban, Comacchioban. A vendégjáték után a házigazda Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar is színpadra lépett.
Tóth Máté - karnagy, Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar
“Régóta rágják a fülemet a gyerekek bizonyos darabok miatt, úgyhogy erre most sort kerítünk, és hát lesz több filmzene is, most az lesz inkább hangsúlyban. Az idén 40 éves Top Gun című filmnek a zenéjét játsszuk, vagy az Így neveld a sárkányodat!, illetve Andrew Lloyd Webbernek a musicaljeiből is játsszunk egy nagyobb összeállítást.”
A Bartók Terem csaknem teljesen megtelt a két zenekar koncertjére - az előadásokat vastapssal jutalmazta a közönség. Az együttműködés folytatódni fog. A veszprémi fúvósok hamarosan nagyszabású rendezvényen ünneplik meg fennállásuk tizedik évfordulóját. Az eseményre a szombathelyiek is meghívást kaptak.






























