Hírek

A Víz Világnapja

2015. március 20., 16:47

Ma Magyarországon minden ember számára természetes, hogy egészséges víz folyik a csapból, éppen ezért sokakban nem is tudatosul, mennyire nagy érték a tiszta ivóvíz. Március 22-én, a Víz Világnapján a szakemberek erre az észrevétlen kincsre próbálják meg minél több ember figyelmét felhívni. Vetélkedőt rendeztek a témában középiskolásoknak.

A Víz Világnapja

1994 óta március 22. a víz világnapja, amelynek idén a víz és a fenntartható fejlődés a központi témája. Ennek jegyében szervezte meg immár tizedik alkalommal a VASIVÍZ ZRt. és az Oladi iskola közösen azt a középiskolai vetélkedőt, amely egyik legfőbb természeti kincsünkről szólt.

Kohuth Viktor - vezérigazgató, VASIVÍZ ZRt.
"Azt látom, hogy a középiskolák tekintetében is fontos a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy Magyarország vízkészletei bár elegendőek, de vigyáznunk kell és fel kell hívnunk a fiatal generációk figyelmét arra, hogy a későbbiekben milyen formában és milyen úton-módon védjék ezt a vízkincset."

Idén hét csapat nevezett a vetélkedőre. A feladatsor megoldásához sokrétű tudásra és kreativitásra volt szükség.

Kuti Zsuzsanna - biológia-földrajz tanár, Oladi iskola
"Nem tanulmányi versenyként rendezzük ezt meg, hanem olyan feladatokat próbálok összeállítani, hogy mindegyik képzésben tanuló diák sikert találjon a feladatok megoldásában illetve élvezze a megoldást. Ezzel valóban a természet- és vízvédelemre hívjuk fel a figyelmet."

A verseny három fordulóból állt: kvízkérdésekre kellett válaszolni, majd az általános- és középiskolai tananyagon alapuló feladatok következtek, végül kóstolással kellett különbséget tenni a poharakba kitöltött vizek között. A háromfős csapatok hetekig készültek a vetélkedőre.

Horváth Levente - tanuló, Herman Ottó Szakképző Iskola
"Délutánonként hárman összeültünk, nézegettük az előző versenyek témáját, hogyan miként folyt le a dolog. Igazából az iskolánkból kiindulva az alaptörténet már megvan, valamilyen szinten értjük a dolgokat, úgy érzem van egy helyzeti előnyünk a többiekkel szemben."

A versenyt a Bolyai-iskola csapata nyerte.