
Újrahasznosított papírból készített füzetbe, öko tollal írja a matek feladatot a Zrínyi Ilona Általános kisdiákja. A folyosón szelektív hulladékgyűjtő és természetfotók. Az intézmény kétszer nyerte el az Ökosiskola címet, nemrég pedig a Zöld Béka környezetvédelmi pályázaton is első helyezést nyert el.
Kránitz Tiborné, titkár, Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány
„A célja tulajdonképpen, hogy a környezetvédelmi oktatást, a környezetvédelmi nevelést, tudatot és szemlélet formálást segítsük ezáltal és anyagi lehetőségeket biztosítunk.”
Az alapítvány 1 millió 1 százezer forintot osztottak fel az iskolák között, amit egy novemberi jótékonysági bál bevételéből fedeztek. 48 pályázat érkezett be, ebből összesen 32-t díjaztak. A pénzjutalomnak köszönhetően megvalósíthatja környezeti nevelési programját az iskola.
Völgyi Andrea, alsó tagozatos tanító, Zrínyi-Iskola
„Egész évre kiterjedő pályázatról van szó, évszakos lebontásban, tehát mind a négy évszakra leírtuk, hogy mik az elképzeléseink. A kirándulások, a különböző versenyek, az egészséghét, az ökohét”
A zsűri értékelése szerint a tervezett programok többszörösen túllépik a tanterv kötelező keretét. A gyerekek már kaptak is némi ízelítőt.
8:48- 9:05 Gáspár Hanna, 7 osztályos tanuló
„Voltunk kutyaparadicsomba, víztározóban, szélerőműveknél és ezek keretében megnéztünk pár dolgot, kaptunk róluk felvilágosítást, moziba is mentünk, a Föld című filmet néztük meg a kisebbek pedig nekik való rajzfilmet.”
A napokban a gyerekek munkáiból nyílt természetfotó kiállítás az első emeleten. A szünetben, szavazással döntik el, melyik legyen a három nyertes kép.





























