
A szombathelyi időskorúak megsegítésére és az aktív időtöltésüket előmozdítva született meg a 60 éven felülieknek szánt program.
Károlyi Ákos- aljegyző
“Az, hogy kik a célcsoport tagjai azt gondolom elsődlegesen, hogy azok a 60 év feletti szombathelyi idősek, akik valamilyen okból kifolyólag, valamilyen körülményből kifolyólag akadályoztatva vannak abban, hogy a város által biztosított szolgáltatásokat egyébként igénybe vegyék. Pontosan azért, mert mondjuk az anyagi helyzeteik ezt nem teszik lehetővé.”
Szombathelyen eddig is működtek időseket tömörítő civil szervezetek és szövetségek, az önkormányzat ezekkel együttműködve szeretne részt vállalni a megsegítésükből. Ez egy városi projekt, a programok végrehajtásáért a polgármesteri hivatal felel.
Takátsné Tenki Mária- önkormányzati képviselő
“Az elmagányosodásnak az elszigetelődésnek az elkerülése. Hogy az időskorúan minél tovább a lakóhelyükön maradhassanak, az otthonukban. Az a célja ennek a programnak, hogy mentálisan , egészségügyileg is tudjanak egy olyan színvonalú, méltóságteljes életet élni, ami méltó a 60 éves korúakra.”
A város várja még a civil szervezetek jelentkezését a könnyebb együttműködés miatt, de számít az idősek javaslataira is.
Takátsné Tenki Mária- önkormányzati képviselő
“Olyan programokra kell gondolni ami az ő egészségüket, mentálegészségüket és a társas kapcsolatukat fejleszti szinten tartja.”
Decemberben a Weöres Sándor Színházban a Máli néni című darab megnézésével veszi kezdetét a program, ami jövőre mozival, múzeumlátogatással és budapesti kirándulással folytatódik.





























