
636 méteres a 86-os főútnak ez az új szakasza, amely a Szombathely-Vát közötti vépi különszintű átvezetés. Ezt adták át a forgalomnak hivatalosan pénteken. A szakaszt felavató politikusok szerint, a nemzetgazdaság miatt és a régió munkahelyteremtése okán is nagyon fontos a 86-os út fejlesztése.
Hende Csaba – országgyűlési képviselő
„Azért van nagy útdíj-bevétel ezen az útszakaszon, mert őrületesen nagy az átmenő teherforgalom, ez tette és teszi pokollá azoknak a településeknek az életét, amelyeket átszel a régi, korszerűtlen út. Ezért is, meg a térség gazdasági fejlesztése miatt is már 20 éve elengedhetetlen lett volna, hogy megépüljön ez az útszakasz, de 20 évi ígérgetés és halogatás után ez a kormány most végre meg is építi.”
Fontos része ez a mintegy fél kilométeres vonal a teljes Szombathely-Vát közötti felújításnak.
Kovács Ferenc – útügyi miniszteri biztos, Vas megye
„Nagy segítség az, hogy most kicsit fel tudták gyorsítani az ütemet, az építés, kivitelezés ütemét a kivitelezők is és remény van arra, hogy a jövő évi júliusi határidőre biztos, hogy kész lesz, de én abban is bízom, hogy kicsit hamarabb már átadhatnak a forgalomnak nagyon nagy darabokat.”
Ez már az új nyomvonala a 86-os főútnak, itt még nem közlekedhetnek személyautók, sem a kamionok, de az út építése folyamatos és a tervezett ütemben halad. A Szombathely és Vát közötti 9,2 kilométeres szakasz összesen 7 milliárd forintból készül el, várhatóan 2014. június 30-ra.





























