Hírek

Átadták a Pálos Károly Központ felújított épületét a Domonkos utcában

2014. október 10., 18:33

Az elmúlt négy évben csaknem 130 millió forintot biztosított az önkormányzat az intézmény külső, belső átalakítására.

Átadták a Pálos Károly Központ felújított épületét a Domonkos utcában

Nyár elején kezdődtek a korszerűsítési munkálatok. Csaknem 16 millió forintból elvégezték a homlokzat szigetelését és színezését, nyílászárókat cseréltek, megújult a csapadékvíz-elvezető rendszer és a tető, valamint teljesen akadálymentesítették az épületet. Szebb környezet fogadja az itt dolgozókat és az ügyfeleket is.

Kulcsár Lászlóné - igazgató, Pálos Károly Központ
"Egy esztétikus, megújult, megszépült környezetbe jöhetnek, és azok is be tudnak jutni az épületbe, akik eddig nem tudtak. Létrejött egy akadálymentes bejárat."

Puskás Tivadar az átadó ünnepségen elmondta: egy társadalom erejét az mutatja, hogyan bánik a rászorultakkal. Szombathely ebben is példát mutat, hiszen jól működik a város szociális ellátórendszere. 2012-től mostanáig csaknem 130 millió forintot költöttek a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Családsegítő Szolgálat fejlesztésére. Ebben nem csak az épület korszerűsítése foglaltatik benne, hanem szakmai újítások is.

Puskás Tivadar - polgármester
"Amellett, hogy épületbéli megújítások történtek, olyan szakmai munka is benne van, mint a házi segítségnyújtási rendszer bővítése, a 80 év felettiek segítése."

Az épület 1961-től közel 30 éven át óvodaként működött. 1992-ben itt kapott helyet a szociális szolgáltató központ, amely családsegítéssel, idősellátással foglalkozott, de népkonyhát és krízisszállót is magába foglalt. Azóta nem végeztek komolyabb átalakítást az épületen. A mostani felújítással energetikai szempontból is hatékonyabb lesz a fenntartása.