
-
A Bolyai-iskola diákjainak előadásával kezdődött Szauer Ágoston Prima-díjas költő, tanár, csillagász Áttűnések című verseskötetének bemutatója a Berzsenyi Dániel Könyvtárban kedden délután. A terjedelmes kötetben rövid verseket olvashatunk, ami a szerző költészetét ismerők számára egyáltalán nem meglepő. Szauer Ágoston szereti az apró, szépre csiszolt formákat, és igyekszik a lehető legtakarékosabban elmondani azt, ami foglalkoztatja. Stílusa objektív tárgyias líra, egyáltalán nem énközpontú. Versei egyben feladványok is az olvasók számára.
Szauer Ágoston – költő, író, tanár
„A világ apró kis rezzenéseit szeretném bemutatni, olyanokat, amelyek mellett elmegyünk, pedig megérnének néhány pillanatot, néhány gondolatot. Úgyhogy nagyon nehéz ezeket. Ahogy a bevezetőben is mondta, mindegyik egy kicsi rejtély.”
„Ott messze fent…e tiszta gótikát”
A kötetből Szabó Tibor színművész, a Weöres Sándor Színház igazgatója olvasott fel. A jó hangulatú beszélgetésen - amelyet Fűzfa Balázs irodalomtörténész moderált - részt vett Sütő Csaba András költő, irodalomtörténész, a könyv szerkesztője is. Mint mondta, Szauer Ágoston verseivel – rövidségük ellenére – időt kell eltölteni. Úgy fogalmazott, nemcsak szerkesztőként, hanem olvasóként is jó ezekkel a szövegekkel lenni.
Sütő Csaba András – költő, irodalomtörténész, szerkesztő
„Ami nagyon fontos és egy mozzanatot most kiemelek - szükség esetén többet is - az a látás. Tehát, hogyan látjuk a dolgokat, hogyan ábrázoljuk a dolgokat. Ebben az, amit Szauer Ágoston észrevesz a világból, az unikális, az kiemelkedő.”
A beszélgetőtársak egyöntetűen kijelentették: Szauer Ágoston kiváló kortárs költő, akinek mostanra több mint tíz verseskötete és két regénye is megjelent. 1986 óta publikál folyóiratokban, 1999 óta tagja a Magyar Írószövetségnek, műveivel számos különdíjat, dobogós és első helyezést ért el pályázatokon. A szerző elárulta, megjelenés előtt áll egy újabb verseskötete és egy másik is szinte kész, még egy kicsit dédelgeti, mielőtt útjára indítaná.




























