Hírek

Augusztus 18-tól szól a Credo Rádió

2014. augusztus 15., 15:54

Credo néven új, egyházi rádióadó kezdi meg működését augusztus 18-án Szombathelyen. A 98.8 megaherzen azonban az érdeklődők már most, hétvégén is  hallhatnak próbaadásokat.

Augusztus 18-tól szól a Credo Rádió

A Credo Rádió szignálja hétfőtől minden nap reggel nyolc órakor hangzik fel majd az éterben. Az Evangélikus Egyházközség által működtetett Credo az egykori Berzsenyi Rádió frekvenciáján és stúdiójában szólal meg.

Gregersen Labossa György, lelkész
Az egész kisközösségi rádiózásnak itt Európában az az ideológiája, hogy egy közösség - legyen az egy civil szervezet, egy község vagy városrész - önmaga számára, magáról, magának, illetve a külvilág számára információt adjon, az értékeit megmutassa.

Erre készül a Credo Rádió is, amely, ahogyan neve is mutatja, az apostoli hitvallás értékei mentén kívánja műsorait készíteni.

Perlaki Nóra, főszerkesztő, Credo Rádió
Tervezzük, hogy gyerekeknek bibliaórát tudunk majd sugározni, de emellett baba-mama klub vagy irodalmi kerekasztal is lesz. A szombathelyi értékeket is szeretnénk bemutatni, ami lehet egy személy, egy épület vagy egy esemény.

A reggel nyolctól este nyolcig tartó műsorfolyamban lendületet adó, reggeli napindítót és számos zenei, kulturális műsort is terveznek, amelyekben lesz idő mély, tartalmas beszélgetésekre is. A célok és törekvések összességét sokatmondóan foglalja össze a Credo Rádió szlogenje, amely úgy szól: Teret adunk a szónak, teret adunk a hitnek.