
“Ebbe belemártjuk!”
A PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány 2015-ös megalakulása óta elkötelezett támogatója a helyi autizmussal élő gyermekeknek és családjaiknak. Idén immár hetedik alkalommal szerveztek nyári napközis tábort, ahol biztonságos, fejlesztő és élményekben gazdag programokat nyújtanak a résztvevőknek.
Reiter Botond
“Jó a tábor, jók a foglalkozások és a rajzolás a kedvencem.”
A különböző támogatást igénylő gyermekek felügyeletét gyógypedagógiai asszisztensek és gyógypedagógusok látják el.
Bárdosi Emőke - gyógypedagógus, autizmus szakértő
“Mivel előzőleg egy szülői kérdőív alapján tájékozódtunk, hogy ki mi iránt érdeklődik, mi az, amit szívesen csinál, mi az, ami zavarja őt, jobban rá tudtunk készülni arra, hogy mik lesznek a nyerő programok.”
A szerdai kézműves foglalkozások középpontjában a Nap, illetve a napfény állt.
Bárdosi Emőke - gyógypedagógus, autizmus szakértő
“A mai napnak az apropója a âJátékok a napfénnyelâ. Érdekes, hogy amikor kitaláltuk, akkor még nem tudtuk, hogy pont ma lesz a Napfogyatkozás - amiről beszéltünk is a gyerekekkel reggel -, de ilyen Napfogókat készítünk újrahasznosított anyagból, meg kurkumafestéses képet készítünk, ami egy nagyon izgalmas technika. Viszonylag kevés kézügyességet igényel, de a végeredmény látványos”
A PontMás Alapítvány támogatóinak köszönhetően a tábor ingyenes. Idén nyolcan vesznek részt a programokon.




























