Hírek

Az áprilisi közgyűlést értékelték a pártok

2014. április 25., 23:27

Több mint félszáz napirendi pontot tárgyaltak a képviselők a csütörtöki közgyűlés nyílt ülésén, mégis hamar végeztek a munkával. Az együttműködésnek nagy szerepe volt ebben, emelték ki a pártok a szokásos értékelő sajtótájékoztatójukon. Szó esett a választásról, emlékművekről, valamint a költségvetésről is.

Az átlagnál nagyobb arányban mentek el az emberek Vas megyében szavazni az április választáson, mert az ország sorsa jobban érdekli őket, emelte ki értékelőjében Balassa Péter. A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjének javaslatára a Szent Márton-kártya bevezetését követően fél év múlva a testület értékeli a tapasztalatokat. A képviselő szerint ez fontos lépés. Az idei költségvetés módosításával kapcsolatban elmondta: 200 millió forintos módosítócsomagot fogadott el a testület. Balassa Péter szerint az rossz irány, hogy a vagyonértékesítésből származó bevételekkel is számol az önkormányzat, de még azt sem tudni, hogy mit lehet eladni. A választási plakátokról szóló rendelettel kapcsolatban a képviselő a szabályok betartására hívta fel a figyelmet. A képviselő szerint a Szova kötvény halálos ölelés a cégnek. A tőketartozás 7 milliárd forint, idézte az előterjesztést Balassa Péter.

Bírálta a tervezett Holokauszt emlékművel kapcsolatos eljárást Németh Kálmán. Az MSZP-SZTKE frakció képviselője elfogadhatatlannak nevezte az üggyel kapcsolatban a bizottsági ülésen tapasztaltakat, valamint azt, hogy a közgyűlésen sem kaptak kellő tájékoztatást. Elkezdődött egy vagyonértékesítési folyamat, ami nem szolgálja a város érdekeit, mondta Németh Kálmán. Olyan ingatlanokat értékesítenek, amelyek bevételeket hoztak. Az eladásból származó pénzt működésre fordítja a városvezetés. Az ehhez hasonló intézkedéseket ellenzékben a Fidesz mindig kritizálta. A Vasivíz Zrt. üzleti tervével kapcsolatban a képviselő azt mondta: nehéz időszak elé néz a vállalat az adók, illetve a rezsicsökkentés okozta árbevételkiesés miatt. Az uszoda hosszútávú finanszírozására is megoldást kell találni. A választási plakátok kihelyezéséről született döntést nem tartja jónak a párt.

Megdöbbenésének adott hangot a Holokauszt emlékművel kapcsolatos vita miatt Lendvai Ferenc. A FIDESZ-KDNP képviselője hangsúlyozta: most csak elvi döntést hozott a testület, hogy legyen ilyen emlékmű. A részleteket ezért nem most, hanem majd a májusi közgyűlésen tárgyalják.

I. világháborús emlékművek felújítására is sor kerül a városban. Erre pályázni is lehet. A július 1-én bevezetésre kerülő Szent Márton-kártyát több helyen is fel tudják majd használni a szombathelyiek és ezzel kedvezényeket is kapnak majd. Lendvai Ferenc bízik abban, hogy több vállalkozás is csatlakozik majd a kezdeményezéshez. A rendszerváltás óta eddig egyszer sem sikerült a pártoknak a választási plakátok elhelyezéséről szóló rendelteket betartani. Most tilos lesz a megállítótáblák kihelyezése. A képviselő bízik abban, hogy így rendezettebb lesz a városkép. Lendvai Ferenc szerint a Vasivíz Zrt. a jövőben sem kerül nehéz helyeztbe.