
Németh Bódog Péter - játékos, Hagentaler-AVUS
- Először is gratulálok az ellenfélnek, nagyon ügyesek voltak. Ők tavaly estek ki, szóval nagyjából reális eredményt láthatunk, aki megnézi a végeredményt. Külön nem készültünk, tehát minden meccsre ugyanolyan a felkészülésünk: utánpótlással gyakorlunk, külön edzések vannak a felnőtteknek, mind fizikális, mind úszóedzések. Nem volt külön rákészülés, igazából Én bentről kicsit szorosabbnak éreztem, mint ezt az eredmény tükrözi.
Az első félidőben nyújtott játékkal elégedett volt a szombathelyiek mestere, a térfélcserét követően azonban akadtak hiányosságok.
Stojadinov Nikola - vezetőedző, Hagentaler-AVUS
- Úgy gondolom, hogy elég jó félmeccset játszottunk. Nem azt mondom, hogy elfáradtunk a második félidőre, mert valóban a harmadik negyedben elveszítettük a meccset, hanem egyszerűen leálltunk. Amíg ők - ahogy mondtad - szívós játékkal, hozzáállással ezt behúzták.
A következő fordulóban alsóházi rangadó vár az AVUS együttesére az Oázis Sport Club vendégeként október 17-én, szombaton fél 12-től a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában.




























