
„Fényképeket is érdemes megnézni, hogy ők mennyire büszkék voltak ezekre, látjátok azt, hogy az egyenruhára: kihúzza magát.”
Diákok ismerkednek a 100 éves emlékekkel. A frontról írt levelek, katonaigazolványok és fényképek is összegyűltek a kiállításrendezők felhívására.
Jagadics Péter – főszervező
„Megmozdultak az emberek és kis borítékokban, dobozokban hozzák a relikviákat, továbbra is várjuk ezeket és az a szándékunk, az a tervünk, hogy úgy féléves időközönként ezeket cseréljük és mindenkinek a tárgyi emlékeit bemutatjuk.”
A tárlatnyitóra sokan voltak kíváncsiak. Katonadalokat is felidéztek az ünneplők.
„Beállok rózsám katonának....”
A megnyitón elhangzott: velünk él a múltunk, így azt nem szabad letagadni.
Puskás Tivadar – polgármester
„A múltat el kell vállalnunk, a múlt hozzánk tartozik. A múltat kezelni a történelem része.”
Dicsőséges, de nem győzelmes történelme van a magyaroknak – erről beszélt a megnyitón Széll Kálmán, Szombathely díszpolgára.
Széll Kálmán
„Az utóbbi néhány száz esztendőben csatákat nyertünk, de háborúkat, sőt forradalmakat, beleértve az '56-os forradalmat is, elvesztettük.”
Az első világháborúból származó személyes, családi ereklyéket, Szombathely katonatörténeti kiállításával együtt, az Aréna utca 8-as szám alatt láthatják az érdeklődők.





























