
Gyerekzsivaj töltötte meg a Vásárcsarnokot kedden és szerdán. A kétnapos élőgomba kiállításra közel 700 gyereket regisztráltak, sorra érkeznek az óvodás, iskolás csoportok, de sok más érdeklődőt is vonzott az esemény.
Király Tiborné - óvodapedagógus, Szivárvány Óvoda“Most vagyunk itt először az én csoportommal, és izgatottan várták ezt a kirándulást, egy külső helyszíni élménykirándulással egybekötött "Ismerd meg városodat" is, meg a séta, közlekedést is együtt tudjuk gyakorolni a gyerekekkel, de tetszik nekik nagyon. Ugye előtte már készítettük őket, meg gombás könyveket nézegettünk, hogy hova fogunk jönni és holnap meg majd az élményfeldolgozás fog következni.”
Közel 150 fajt ismerhettek meg az érdeklődők a kiállításon, amit a Szombathelyi Gomba-, és Gyógynövénygyűjtő Klub a Vásárcsarnokkal közösen szervezett. A klub hétvégén az Őrségben szedte össze a tárlat darabjait.
Kiss Sándor - kapcsolattartó, Szombathelyi Gomba-, és Gyógynövénygyűjtő Klub“A gyerekeknek az érdeklődése csodálatos, főleg a kisóvodások, nyilvánvaló, hogy a tájékoztatón őnekik nem annyira a fajokról beszélünk, hanem az érdeklődésüknek megfelelően inkább az érdekességeket mondjuk el a gombagyűjtésről, a természetről, a természetvédelemről, ezekről a dolgokról szoktunk beszélni, viszont az 5.-6. osztályos iskolásoknak már elég jól a fajoknak a főbb jellemzőit. Azt szoktuk csinálni, hogy a mérgező gombákat, a legveszélyesebb mérgező gombákat is bemutatjuk, valamint a jelentősebb étkezésre alkalmasabb gombákat.”
Nem csak a gyerekek, a vásárlók is szívesen hallgattak érdekességeket a gombákról: a klubtagok és a Vásárcsarnok gombaszakellenőrei is meséltek a kalaposokról. Idén versenyt is szerveztek: a gyerekeknek 20 perc alatt 20, a felnőtteknek 30 perc alatt 60 fajt kellett felismerniük. Gombászáshoz való felszerelés volt a nyeremény.
Polákovics Marietta - igazgató, Szombathelyi Vásárcsarnok“Edukációs céllal terveztük a mai napot, hogy a vásárlók illetve a gyermekek körében eloszlassuk a tévhiteket a gombákkal kapcsolatban, illetve népszerűsítsük a gombafogyasztás, illetve a természet szeretete is központban áll. Buzdítjuk az embereket, hogy minél többet járjanak az erdőkre, mezőkre, gombagyűjtés céljából is, és utána hozzák be a gombavizsgálónkba mindenképpen, a gombaszakellenőrökkel nézessék meg a begyűjtött gombákat.”
A Vásárcsarnok a megszokott nyitva tartáson túl rendkívüli gombavizsgálatot biztosít a következő napokban. Az időpontokat megtalálják a piac honlapján.




























