Hírek

Az év utolsó közgyűlésének értékelése

2013. december 13., 18:45

Pályázatokról, az épülő sportkomplexumról, a helyi adókról, önkormányzati ingatlanokról hozott közgyűlési döntéseket is kommentálták a pártok szokásos sajtótájékoztatóikon. Az ellenzék több kérdésben is vitatta a megszületett határozatokat. A városvezetés a jövőben megvalósuló fejlesztéseket emelte ki.

Az év utolsó közgyűlésének értékelése

Fontos lenne, hogy az új sportkomplexum építésénél a helyi kis-és középvállalkozók kerüljenek előtérbe, mondta Balassa Péter. A Jobbikos képviselő a beruházás megvalósítására létrehozott projektcég vezetőjének személyével igen, fizetésével viszont nem ért egyet. Balassa Péter a több önkormányzati ingatlant érintő kiürítéssel, bontással kapcsolatban úgy fogalmazott: ez a problémákat nem fogja megszüntetni, csak áthelyezi a város egy másik részére. Kicsinyes, politikai irigységnek tartja Balassa Péter, hogy javaslata, a Skanzen zsuptetőinek rendbehozatala kikerült az IVS pályázatból.

Több pályázaton kellene a városnak indulnia, mondta Horváth Zoltán. Az LMP-s képviselő példaként  az új panelprogramot említette. Az új sportkomplexum fenntarthatóságáról is gondoskodni kell, mondta a képviselő. Horváth Zoltán szerint nem kapott nagy hangsúlyt, hogy a népegészségügyi jelentés szerint 2005 óta 3000 fővel csökkent a város lakossága, aminek egyik fő oka valószínűleg az elvándorlás. Ezt valahogy meg kell állítani, mondta a képviselő. Az önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatban elmondta: egyetért azzal, hogy emberek jobb körülmények közé költözzenek, de az épületek bontása után maradt terültekkel is kezdeni kell valamit. A Homok utcában ez nem sikerült. A képviselő bírálta, hogy a biomassza felméréssel kapcsolatban nem kaptak tájékoztatást.

Gyebrovszki János is kifogásának adott hangot, hogy nem ismerhetik meg a biomassza erőművel kapcsolatos közvéleménykutatás részleteit. Az MSZP-SZTKE frakcióvezető-helyettese bírálta a beléptető-és kamerarendszer beszerzéssel kapcsolatos eljárást, ahogy egy új autó vásárlását is. A polgármester ígéretet tett a Szent Gellért utcában két fedett buszmegálló építésére, a költségvetésbe is bekerül. Gyebrovszki János elmondta: szeretné ha a teljes rálátása lenne a sportkomplexum beruházására létrehozott projektcég felügyelő bizottságának a napi ügyekre is, pl.közbeszerzési eljárás kiírására, közbeszerzés folyamatára.

Több mint 10 milliárd forint értékű fejlesztések vannak folyamatban vagy valósulnak meg a jövőben, mondta Szakály Gábor. A FIDESZ-KDNP frakcióvezetője szerint annak köszönhetően, hogy januártól nem lesz  adóssága a városnak, helyi fejlesztésekre is sor kerülhet. Átfogó útfelújítási program indul tavasszal. Az önkormányzati épületek kiürítése, bontása a szegénység elleni küzdelem példája. Azokat költöztetik át akik tudnak fizetni, nincs hátralékuk. A szociális lakáshasználók pedig a Pálos Károly Családsegítővel fognak szorosan együttműködni. Amíg ezt megteszik maradhatnak ingatlanaikban. A képviselő felvetette: a lebontott önkormányzati épületek helyén akár a Szova is építhetne bérlakásokat.