
Még ősszel, az egyik szombathelyi vendéglátóhelyen szerveztek véradást. Így tisztelegtek az egykori tulajdonos emléke előtt.
Babos István
"Akik szervezik a véradást azok nagyon közel állnak a családomhoz. Tavaly is részt vettem a véradáson. Tudom, hogy a vér egyrészt a leukémiás betegehez fog kerülni. Itt a véradás fontossága a mi kihangsúlyozható."
Mintegy 13 ezeren adtak vért tavaly a megyében. A Vöröskereszt megyei szervezete idén is hasonló eredményekre számít. Az önkéntesek között egyre több a fiatal.
Vinczéné Kenedli Csilla igazgató Vas Megyei Vöröskereszt
Ennek segítségnyújtás alapja van. És várunk minden olyan fiatal véradót aki úgy gondolja, hogy a szülői hagyományokat követve ő is véradó lenne. És várjuk a régi véradókat.
Minden évben megrendezik a megyei véradó ünnepséget. Itt köszöntik pl. a sokszoros véradókat, és azokat akik a szervezésben segítenek. Vas megyében komoly hagyománya van a véradásnak, mondta Stánitz Éva. Ennek is köszönhető, hogy a megyei szervezet idén is teljesítette a szervezett véradással kapcsolatos célkitűzéseit.
Dr. Stánitz Éva elnök Vas Megyei Vöröskereszt
Egyetlen beteg, sérült vagy ellátásra szoruló sem maradt vérkészítmény nélkül a területen.
A Vöröskereszt december 23-án retro véradást szervez a Vérellátóban, 10 órától este 18 óráig. Akár csak régen, sört és virslit kapnak az önkéntesek.





























