
Horváth János Gedi május 29-én 81 éves korában hunyt el. Az Ungaresca Táncegyüttes egykori vezetőjétől kedden délelőtt a Jáki úti temető ravatalozójánál vettek búcsút tisztelői, pályatársai - sokan népviseletbe öltözve.
Délután az MMIK aulájában képeken emlékeztek a néptánc mozgalom meghatározó személyiségre.
"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni..."
A színházteremben emlékműsorral idézték fel Horváth János pályafutásának fontosabb állomásait, számára kedves produkcióit. Az Ungaresca Táncegyüttes mellett színpadra lépett a Boglya Népzenei Együttes is. A zenekar egy szombathelyi verbunkossal emlékezett az elhunytra.
A Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke beszédében arra utalt, hogy Horváth János távozása hatalmas veszteség. Tudása, tevékenysége, kreativitása megelőzte korát.
Majthényi László- elnök, Vas Vármegyei Közgyűlés
- Nem közhely azt mondani, hogy generációk nőttek fel az Ő keze alatt, generációknak adta át legendás szakmai tudását és sokszor mondták, s írták is róla, hogy egy egyszemélyes intézmény volt.
Az Ungaresca Táncegyüttes egykori vezetőjét 2019-ben Weöres Sándor-díjjal tüntette ki a város
"Szombathely művészeti életében végzett kiemelkedő munkájáért".
Tóth Kálmán - önkormányzati képviselő
- Én azt gondolom, hogy 81 évet megélni egy ilyen egységben, családdal, a hobbiddal, ami a munkád, a közösséggel, az Ungarescával, az MMIK-val, a várossal, a megyével az egy csodálatos dolog. Én mindannyiunknak egy ilyen teljes életet kívánok, mint amilyen Gedinek megadatott.
Az emlékműsorban elhangzott, hogy valamennyi zenés, verses és táncos produkció az elhunyt kedvencei közé tartozott.