Hírek

Az utakról és az utazásokról szólt az idei levéltári nap Szombathelyen

2014. április 24., 14:42

Tizenegy előadást tartottak, rendhagyó módon a történelem több korszakáról szóltak a beszámolók, az elsőtől a huszadik századig. Az idei volt a 31. Levéltári Nap a Vas megyei intézmény szervezésében.

Az utakról és az utazásokról szólt az idei levéltári nap Szombathelyen

Az egész országból érkeztek levéltárosok a Vas Megyei Levéltári Napra. Hagyományosan, immár 31. alkalommal rendezték meg a fórumot. Ahogy a megnyitón elhangzott: ez már történelem.

Tilcsik György – igazgató, Vas Megyei Levéltár
„1984-ben rendeztük az első Vas Megyei Levéltári Napot, így bizony már van bizonyos történelmi távlat, nem tegnap volt és nem is tegnapelőtt.”

Az idén az „Utak, utasok és utazások” címet kapta a konferencia. Repülésről, vasútról és kereskedelemről is szó volt.

Tyekvicska Árpád – elnök, Magyar Levéltárosok Egyesülete
„Még az utazás az ókorban inkább kaland, kihívás vagy kényszer volt, amikor a hajósok még az elinduláskor végrendeletet írtak és nagy öröm volt, amikor a pecsétet föltörhették, mert az azt jelentette, hogy szerencsésen visszatértek az útról.”

A konferencián a levéltáros szakma átrendeződéséről is szó esett. Arról, hogy egy intézménybe integrálódnak az ország levéltárai, és ez a folyamat még nem zárult le.