
A Vasas visszalépése miatt csupán három csapat vett részt a 14. Király Kupán. A házigazda Haladás mellett a szintén NB I-es Paks, valamint a másodosztályú Sopron lépett pályára az előkészületi tornán. A két élvonalbeli együttes összecsapásán elmaradt a várt nagy küzdelem, ugyanis az atomvárosiak meggyőző játékkal 2:0 arányban legyőzték a vasiakat. Csertői Aurél legénysége láthatóan jóval előbbre tart a felkészülésben.
Csertői Aurél - vezetőedző, Paksi FC
“Mind a két csapaton érződött, hogy egy kéthetes felkészülés után jöttünk ide. Az ellenfél is nagyon keményen edzett. Persze lehet finomítani, meg pontosabban kell futballozni, de most ebben az időszakban tökéletesre sikeredett.”
A Haladás csapatának a mérkőzés elején volt néhány komolyabb helyzete. Az új támadó, Miroslav Grumics is jól mozgott elől, de a védekezésben sok volt a hiba, ezek közül kettőt góllal büntetett az ellenfél.
Mészöly Géza - vezetőedző, Szombathelyi Swietelsky-Haladás
“Az első részében, az első félidőben jól játszott a csapat és helyzeteket tudott kidolgozni. A védekezésünket nézve még van hiányérzetem. Ezen változtatni kell. Mind a két gól a mi hibánkból esett, de ezek olyan hibák voltak, amiket ki kell javítanunk a kezdésre.”
A Király Kupát utolsó helyen záró szombathelyiek július 15-én a bajnokság első fordulójában a címvédő Budapest Honvéd otthonában lépnek majd pályára. Addig sokat kell javulniuk, ha méltó ellenfelei akarnak lenni a fővárosi alakulatnak.





























