Hírek

Bábművészeti Világtalálkozó a 10. Színházi Olimpia keretében

2023. június 20., 17:42

A Magyarországi Bábművészek Szövetsége április 9. és június 30. között tizenkét vidéki bábszínház összefogásával, több helyszínen rendezi a Bábművészeti Világtalálkozót a 10. Színházi Olimpia keretében. A rendezvénysorozatnak péntektől vasárnapig a szombathelyi Történelmi Témapark adott otthont.

Bábművészeti Világtalálkozó a 10. Színházi Olimpia keretében

11 külföldi, egy határon túli és 16 hazai fellépő szórakoztatta a közönséget a Bábművészeti Világtalálkozó szombathelyi állomásán a Ferences-kertben, Szervusztok, Pajtikák! címmel. Az esemény a 2011-ben elhunyt Kemény Henrik bábművésznek is emléket állított, az ő nevéhez kötődik Vitéz László ikonikus figurája. A megvalósuló programok segítségével a magyarországi bábművészeti szakmának lehetősége adódott, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe. 

Kovács Géza - igazgató - Mesebolt Bábszínház
“Ez egy komoly logisztika, és minden városban a bábszínház a maga erejével és szervező-képességével tudja ezt koordinálni. Az egész országos koordinációt egy négy-öt fős kuratóriummal végeztük el, és végezzük folyamatosan el. Nagyon komoly munka, nagyon komoly tehertétel csak ennek a munka-résznek a megszervezése. Köszönet érte a kollégáimnak, műszaknak, színészeknek, és a külső munkatársaknak, akiket ebbe bevontunk. ”

Ez a pár az argentínai Mar del Plataból érkezett Szombathelyre. Már 2010 óta járják a világot ezzel a produkcióval. Humorral fűszerezett, merész, akrobatikus előadásuk Szombathelyen is elnyerte a közönség tetszését.

“Ok Marc, perfect! Right now, …is your moment… come on! Jump!....... What?!”

Martín Umerez - manoAmano Circus Company
“Amikor elkezdtük a cirkusz-iskolát, akkor nyilván elsősorban az akrobatikus elemeket gyakoroltuk és a különböző trükkökre koncentráltunk, de aztán rájöttünk, hogy a humor és a különféle szituációk igen jó elemei lehetnek az előadásoknak. Nyilván, a humort nehéz begyakorolni, ezért folyamatosan átalakulnak a műsorszámok. A menet közben kitalált vicces elemeket igyekszünk megragadni és zsebre tenni. Ez néha működik, néha nem.” 

29 előadás és játék várta a családokat: a bábművészet teljes palettája megjelent a pantomimtól a marionetten át a gólyalábasokig. A házigazda Mesebolt Bábszínház A kisgömböcöt adta elő. A kísérőprogramok között koncert és játszóház is akadt. A nemzetközi fesztivál középpontjában a szórakoztatáson túl a szakmai együttműködés áll. A tizenkét vidéki bábszínház összefogásával létrejött Bábművészeti Világtalálkozó egységes művészeti koncepció mentén alakította ki programjait.