
Az egyik autó a 48-as Honvéd utca felől érkezett a csomópontba és egyenesen haladt volna tovább a Petőfi utca felé, amikor karambolozott a jobbról érkező gépkocsival. Mindkét vezető elmondása szerint zöld jelzésen haladtak át, ennek valódiságát és a felelősség kérdését majd a rendőrségi vizsgálat tisztázhatja. Egy korábbi ígéret szerint tavasszal elkezdődne a körforgalom kiépítése, ezzel lehetne csökkenteni az öt utca találkozásánál fennálló balesetveszélyt. A munkálatok azonban egyelőre váratnak magukra, pedig az átadást még idén tervezik.





























