Hírek

Balogunyomból indult és Szombathelyen fejeződött be a 14. Doni Hősök Emléktúra

2014. január 27., 16:20

A résztvevő magyar, német és olasz katonák közel 50 kilométert masíroztak rendkívül mostoha időjárási körülmények közepette, hogy ezzel is emléket állítsanak a II. Világháborúban elesett honfitársaiknak.

Balogunyomból indult és Szombathelyen fejeződött be a 14. Doni Hősök Emléktúra

Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Főosztálya a Doni Hősök Emléktúrát. A  közel száz katonából álló hadoszlop ezúttal Vas megyében menetelt  két napon át, hogy ezzel is emlékezzen a II. világháborúban a szovjet fronton harcoló, elesett katonákra.

Jásdi Balázs - főszervező
„Negyven évig beszélni sem volt szabad a doni hősökről és úgy általában a korábbi idők magyar hőseiről. Ezt a negyven évet nagyon nehéz bepótolni, és ezért most már 14. éve az ország legkülönbözőbb tájaira visszük a túrát. Szombathely környékén még nem voltunk, ezért nagyon fontos, hogy ide is elhozzuk, az itteni településekre,”

A magyar, német és olasz katonákból álló nemzetközi menetoszlop Balogunyomban kezdte az emléktúrát, majd közel ötven kilométer megtétele után Szombathelyen fejezte be. A katonák zöme korhű egyenruhát viselt és teljes menetfelszereléssel masírozott két napon át a mostoha időjárási körülmények között.

Kerti Ferenc - hagyományőrző törzsőrmester
„Évente több túrán veszünk részt. Van aki rutinos túrázó, van aki csak néhány nagyobb túrára jár el. Van aki sportol, van aki csak úgy nekivág. Mindenképp megterhelő korabeli felszerelésben. Azért a mai szervezet nem erre van kitalálva. Azért ezt a 10-15 kilót cipelni magunkon ezekben a ruházatokban nem könnyű.”

A menetoszlop tagjai az útjukba eső hét településen tartottak megemlékezést. Volt, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékművet, másutt mécseseket gyújtottak. Az emléktúra a székesegyházban zárult, ahol Töll László ezredes a fővédnök Hende Csaba honvédelmi miniszter megbízásából fogadta a menet résztvevőit, majd emlékplakettet adott át kilenc ma is élő doni hősnek, illetve családtagjaiknak. A rendezvény végén Veres András megyés püspök celebrált szentmisét.