
Vasárnap értek véget a jelölt-meghallgatások - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón Bana Tibor, a Jobbik megyei elnöke. A párt a megyében 10 településen indít képviselőjelölteket, a 10 ezer fő feletti városokban pedig önállóan indul az őszi, önkormányzati választásokon. Mindenhol, minden körzetben indítanak képviselőjelölteket.
Sárváron Eiveck Péter, Kőszegen Giczy József, Körmenden Auer Miklós a Jobbik polgármester-jelöltje. Szombathelyen is valamennyi körzetben indít a párt jelölteket, mondta Bana Tibor. Azt a nemrég megjelent sajtóhírt azonban, hogy Balassa Péter lesz a párt polgármester-jelöltje Szombathelyen, sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták a párt megyei vezetői. Erről szombaton adnak majd hivatalos információt. A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak az a célja, hogy minden területen komoly erővel jelenjen meg és változásokat tudjon elérni - hangzott el a sajtótájékoztatón. Helyi és megyei szinten is számonkérhető programmal állnak a választók elé - tették hozzá a politikusok.