
2012-t írunk, amikor a siófoki fiatalokból álló kosárcsapat egy sikeres mérkőzés után ünnepelni indul. A sztárjátékos Szalay Dragan azonban nem érkezik meg a találkozó helyszínére, rejtélyes módon eltűnik - ezt a titokzatos esetet göngyölíti fel a "Siófoki Ragadozó" című kötet, amely Szántó Dániel hetedik könyve. A krimit csütörtökön mutatták be a Víztoronyban, ahol az érdeklődők ízelítőt kaphattak a könyvből. Huller Ákos olvasott fel belőle.
A feszültség felkúszott a bőre alatt a torkáig...ám ekkor meglátta
Dániel gyakran saját életéből merít inspirációt.
Szántó Dániel - író
Leköltöztünk Siófokra egy jó 5 évvel ezelőtt, és akkor bekerültem egy ilyen fiatalos közegbe, le szoktak járni a fiatalok a strandra, egyébként a történet helyszíne a Baross téri kosárpálya, és oda le szoktam járni, és velük szoktam játszani, kosarazni, és hát annyira magával ragadott az a különleges érzés, ami egyébként ott nyáron a fiatal közegben ugye fellelhető volt, hogy tulajdonképpen adta magát, és ezen gondolkodtam, hogy fú de jó sztorit lehetne ebből írni, és hát csak ott kellett lennem tulajdonképpen és csak figyelnem kellett.
A regény aktuális társadalmi kérdéseket is feszeget.
Szántó Dániel - író
Én azt látom a mai világban, hogy ha bár itt a telefon meg a közösségi média, meg nagyon könnyű kapcsolatot tartani egymással, mégis ezek a kapcsolatok többnyire felszínesek. Nem látjuk egymást, a telefont nézzük, a telefonon keresztül írunk egymásnak, nem látom a gesztikulációját a másiknak, és azt látom, hogy hiába vannak lent a fiatalok, hiába vagyunk együtt, teljesen máshogy viselkednek, mint akkor, amikor face to face találkoznak egymással és nagyon érdekesnek találom, hogy mégis kiváltja valamilyen szempontból ezt a személyes találkozást a telefon, illetve a modern technológia, és ezt nem tartom egyébként egy jó útnak, azzal természetesen nincsen probléma, hogyha a kettő párhuzamosan működik egyben, de az első kárára ne legyen már a második.
A könyvbemutatón az író szombathelyi kötődéséről is szó esett. Gyermekkora nagy részét a Csónakázó-tó körül töltötte, és az Eötvös József Általános Iskolában tanult. Egészen 18 éves koráig élt itt, és mindig szívesen jár vissza ide, az emlékek bölcsőjébe. Szombathely a regényeiben is megjelenik.