
Szabó Péter marimba előadásával szórakoztatta a közönséget ezen az esten. A Műszaki Szakképző Iskola Berzsenyi Kollégiumának diákjai adtak műsort telt ház előtt. Volt néptáncelőadás és irodalmi műsor is. A fiatalok szívesen mutatkoznak be a Berzsenyi-napon, amit 20 esztendeje évről évre megrendeznek az MMIK-ban..
Farkas Alexandra
Én imádok színpadra lépni , minden egyes alkalom más, és élmény. Örülök, hogy a nevelőtanároktól kapok felkérést. És úgymond el is várják, hogy szerepeljek az ilyen alkalmakon.
Kovacsics Imre
Lehet rá nemet mondani, de én annak a híve vagyok, hogy a mai fiatalok nagyon lenézik a kulturális műsorokat. De szerintem mutatni kell, hogy a mai fiatalok is tudnak valamit.
Jelenleg 15 intézményből laknak diákok a kollégiumban. Így az est egyik célja, hogy jobban megismerjék egymást a diákok illetve megmutatják mit is tudnak.
Vöcsei Imre, kollégiumvezető
Jó közösség alakuljon ki. A közösségben a kulturális élet fejlődjön. Ennek pedig az az alapja, hogy együtt cselekszünk, együtt teszünk dolgokat.
A Berzsenyi-napon jutalmakat is átadtak. Díjazták a különböző területeken kimagasló eredményeket elért diákokat.





























