Hírek

Betlehemes találkozó Gencsapátiban és Szombathely Fő terén

2013. december 16., 15:02

Tizenhat hagyományőrző csoport mutatkozott be a jubileumi, tizedik Gencsapáti Betlehemes találkozón a hétvégén. Hat produkciót a szombathelyi közönség is megcsodálhatott, ezüstvasárnap a Fő téren.

Betlehemes találkozó Gencsapátiban és Szombathely Fő terén

Hagyományos énekekkel, különleges jelmezekkel illusztrált betlehemes játékokat láthatott a közönség a főtéri színpadon. Ezüstvasárnap léptek fel a hagyományőrző csoportok, miután bemutatták a karácsonyi játékot a gencsapáti betlehemes találkozón.

Varga Albin – elnök, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
„Három felvidéki csoport érkezett a betlehemes találkozóra, egy bukovinai székely együttes Csátaljáról, Kapuvárról, Vitnyédről, Mihályiból, Holládról. Hollád az szintén egy nagyon érdekes betlehemes szokást adtak elő: ez Somogy megyében van, a Balatontól 12kilométerre és ott egy ilyen bábtáncoltató betlehemes szokás van.”

Rengetegen voltak kíváncsiak a produkciókra. Az érdeklődők a dunántúli népszokások mellett székely és különleges felvidéki betlehemest is láthattak.

Kupec Mihály – vezető, Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes
„Az, hogy miben különbözik a vasitól és az abaújitól, nem sok mindenben, oda akarok kilyukadni, hogy nálunk minden egyes településen is, azért mindig más-más Betlehem van.”

A karácsonyi készülődésnek évszázadokon át része volt a betlehemezés a Kárpát-medence magyar falvaiban. A csoportok azért is érkeztek a jubileumi, tizedik gencsapáti találkozóra, és ide, a szombathelyi főtérre is, hogy ápolják a karácsonyi pásztorjáték hagyományát.