Hírek

Bíróság elé állt a suzukis ámokfutó

2013. március 07., 17:32

Nem ismeri el bűnösségét, de nem emlékszik semmire – ezt mondta a bíróságnak a férfi, akit barátnője meggyilkolásával is vádolnak.

Bíróság elé állt a suzukis ámokfutó

A vád szerint 2010 júniusában szerelemféltésből megölte a nőt, majd albérletük ágyneműtartójába rejtette a holttestet. Két nappal később a Zanati úton száguldozva majdnem összeütközött egy rendőrautóval. Az autós üldözés vége az lett, hogy a férfi Kislődnél kisodródott és felborult. A hosszú lábadozás után most állhatott bíróság elé.
 

Interneten ismerkedett meg barátnőjével a férfi. Nem sokkal később viszont féltékenykedni kezdett. Többször bántotta is ezért a lányt, aki szakítani akart vele. Szombathelyi közös albérletükben emiatt veszekedtek a végzetes éjszakán.

Hegedűsné Katona Rozália ügyész
a vádlott féltékenységében bántalmazta a sértettet, testét, elsősorban fejét ütlegelte, majd megfojtotta őt.  A sértett testén 21 külsérelmi nyom volt feltalálható.

A holttestet lepedőbe csavarta, és az ágyneműtartóba rejtette, majd a nyomokat eltűntette. A lányt munkatársai és anyja is kereste. A férfi azt hazudta, vonattal Ajkára, a nagymamájához indult. Később ő is elment az idős asszonyhoz.

A lány nagymamája
Kétnapos halott volt már, benn volt az ágyneműtartóban a Viki, amikor eljött hozzám, és kérdezte, hol a Viki. Mondom, itthon nem volt. Azt mondja, akkor nem tudja, hova ment. És így az asztalon firkált, nem tudom, megcsal-e a Viki. Mondom: tudod, vagy biztos vagy bent? Csak gondolom.

Ezután Szombathelyre jött. Azt nem tudni miért, de 180 km-es sebességgel száguldozott a Zanati úton. Majdnem összeütközött a külső sávban éppen ott közlekedő rendőrautóval. Többször próbálták megállítani a suzukist, de hiába. A menekülő autós Kislődnél szenvedett súlyos balesetet.

Kómába esett, még most is 24 órás felügyeletre szorul, otthon ápolják. Édesanyja szerint szellemi képességei egy 10 éves gyerek szintjére estek vissza. A bíróságon azt mondta, nem emlékszik semmire.

Varga Roland tanácsvezető bíró, Szombathelyi Törvényszék
A bűnösségét elismeri-e? Fütty. Nem.

A tárgyalás májusban folytatódik. Beszámíthatóságát orvosszakértők vizsgálják.