
Az első térfigyelőket még 1997-ben helyezték ki a belvárosba, azóta továbbiakat is felszereltek. Most ilyen kamerák figyelik a Fő teret.
Vadász Mónika
“Nagyobb biztonságban engedem le a nagyobbik lányomat, ő 11 éves. Sokkal nagyobb a biztonság, mivel vannak sajnos hajléktalanok, akik őt is megállítják, de ha valami lenne, talán ezeken vissza lehetne nézni.”
Kerekes Józsefné
“Nagyon jó, hogy vannak térfigyelő kamerák Szombathelyen, mert azokat az atrocitásokat vagy olyan jellegű dolgokat észre vesznek akár nappal, akár éjjel, mint például a kéregetők, akik esetleg odaállnak az ember elé és kellemetlen helyzetbe hozzák vagy például éjszaka akár egy bolti betörést megakadályoznak.”
A kamerák által rögzített felvételeket archiválni is lehet, ami egy szabálysértés vagy bűncselekmény nyomozásánál segítheti a rendőrök munkáját is.
Tavaly további 13 forgalmas csomópontot jelölt ki a közgyűlés, ahová térfigyelőket szerelnek.
Horváth Csaba-elnök, Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság
“Ebből a 13 helyszínből, ami kijelölésre került 2013. februárjában, már 5 meg is valósult. A Kőszegi utca Mártírok tere térségében, a Károlyi Gáspár téren, az Ady téren, a 48-as téren és a Március 15. téren, illetve plusz egy kamerát ajándékba kapott a város a kivitelező cég ügyvezetőjének ajándékaként a Pelikán parkba.”
A térfigyelő-rendszer bővítését egy kormányzati támogatás teszi lehetővé, de a város önerőből is fejlesztene. Itt, a Hunyadi úti aluljárónál is elhelyeznek majd kamerát, miután felújították a területet.
Lendvai Ferenc-elnök, Városfejlesztési, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság
“Tele van graffitivel. Abban bízunk, hogy a felújítás után a kamerák azért elrettentik az elkövetőket attól, hogy újra elrondítsák a felújított aluljárót, ami úgy néz ki, nyár végére, őszre elkészül.”
Többek között ezeknek a kameráknak és a térfigyelő-rendszer hatékonyságának köszönhető, hogy Szombathely a legbiztonságosabb hazai városok közé tartozik.





























