
A bokréta ünnep a 14. századból eredő hagyomány. Ilyenkor a megbízó, a ház tulajdonosa megköszöni a mesterembereknek a munkát. A szerkezetkész épületet ünnepelik, szalagot kötnek a bokrétára és ezt helyezik az épület legmagasabb pontjára.
Nagy Lajos - főigazgató, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
“A mi életünkben is nagyon fontos nap ez a mai, hiszen az itt épülő belgyógyászati tömb a kórház életében, a kórház megalapítása óta, ami 1929-ben volt, a legnagyobb léptékű beruházás.”
Az ünnepi rendezvényen Puskás Tivadar polgármester kiemelte: a város fontosnak tartja az egészségügyi rendszerének fejlesztését, amire jelentős forrásokat áldoz.
Puskás Tivadar - polgármester
“Akkor, amikor 2010-ben megbíztak a választók azzal, hogy szolgáljuk Magyrországot, szolgáljuk Szombathelyt, akkor jelentős adóssága volt az országnak és jelentős adóssága volt Szombathelynek is. Most eljutottunk odáig, hogy Szombathely adóssága az idei költségvetésben nulla.”
Az új belgyógyászati tömb 6,3 milliárd forintból, nagyrészt uniós forrásból épül.
Hende Csaba-honvédelmi miniszter
“Az elmúlt 4 esztendőben 12 milliárd fejlesztés történt és történik ebben a ciklusban, tehát összességében a Markusovszky Kórházban. Köszönöm szépen mindezt Szócska Miklós államtitkár úrnak, az egészségügyi kormányzatnak, meg persze a magyar adófizetőknek, akik ezt a pénzt a mi kórházunkra szánták.”
Az országban több kórházat újítanak meg. A szombathelyi intézményben korszerű műtőblokkokat és sterilizálót alakítanak ki, fejlesztik az intenzív osztályt, és új műszerek is segítik a betegellátást.
Szócska Miklós-egészségügyért felelős államtitkár
“Nekem megadatik a lehetőség, hogy az országot járva ellenőrizzem, nézzem, hogy haladnak ezek az építkezések, különböző építések, örülök, hogy itt Szombathelyen is elértük a pontját ennek az építkezésnek.”
Az 5 emeletes épület tetejére, a hagyomány szerint a legmagasabb pontra került a bokréta, rajta a meghívottak szalagjával.





























