Hírek

Böllérverseny

2015. február 23., 14:44

Több ezren vettek részt idén is a lukácsházi böllérversenyen és gasztronómiai fesztiválon. A télbúcsúztató falusi hagyományőrző rendezvény a térségi összefogáson épül, hiszen 14 település csapata mérte össze tudását.

Böllérverseny

Zeneszóra, ketrecben érkezett Dezső a lukácsházi Biotájház udvarára.

A gencsapáti hagyományőrzők versenyen kívül elsősorban a családoknak és a későn kelőknek mutatták be a régmúlt idők disznóvágási módszerét. Szalmával és fatüzelésű perzselővel dolgoztak. A pálinkát pedig hagyományosan körömből illett elfogyasztani.

A böllérversenyre nem csak a környékből, hanem Szombathelyről is érkeztek az érdeklődők.

Martina János
Mi Szombathelyről direkt azért, hogy megnézzük ezt a hagyományos módszert.

A gasztronómiai fesztivált Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg délelőtt jelképesen, a böllérek ugyanis már javában dolgoztak. A Csömötei Szőlőhegy 14 pincés-kemencés helyszínén 14 település csapata készítette a finomságokat. A tavalyi győztes, Pusztacsó a nyárson sült malac mellett több specialitással is készült.

Szárnyas Ferenc
Ez hasalja bürkét rajta hagyva bepácoltuk, azt körbetekertük, azt sütjük meg. Meg még mást is készítünk: hasalja, zsemlés töltelékkel töltve.

Szigorú zsűri értékelte többek között a hagyományos módszerek alkalmazását, a csapatok megjelenését, a vendéglátást, a hangulatot és az ételeket is.

Albert Csaba csapatkapitány, Lukácsházi Arany Ökör Böllércsapat
A sima sült húst talán nem annyira kedvelné a zsűri, ezért mi egy úgynevezett tüttyössel készülünk, ami májas hurka massza lesz fodor hájba betekerve, és krumplin megsütve.

A lukácsházi böllérverseny a térség legnagyobb ilyen, hagyományőrző és gasztronómiai rendezvénye.

Virág János polgármester, Lukácsháza
Szeretnénk hagyományt csinálni ebből a rendezvényből. Ezen az úton járunk. Most ugyan pályázati forrás nem állt rendelkezésre, de az önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy bevállalja az idei rendezvényt a térségre való tekintettel.

A versenyt idén a házigazdák csapata nyerte. A település szeretné jövőre nemzetközivé bővíteni a rendezvényt.