
Két kosárlabdás sajtótájékoztatót tartottak egymást követően az Aréna Savariában. Az első összejövetel témája az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Horváth Zoltán Emléktorna volt. A rendezők remek munkájának köszönhetően ezúttal rendkívül erős mezőny lép majd pályára a tornán. A házigazda Falco mellett a bajnok Szolnoki Olaj, az ezüstérmes Atomerőmű SE, valamint a szlovákok élcsapata, a Komárom szerepel majd a viadalon.
Kálmán László vezetőedző, Falco KC Szombathely
“Nagyon jó, hogy ilyen erős csapatok érkeznek. le tudjuk mérni azt, hogy hol fogunk tartani a felkészülésben és miket kellene még gyakorolnunk. Meg a Zoli emlékének is egy olyan emlékállítása, hogy olyan csapatok jönnek el, ahol komoly kosaras múltra tekint vissza az egész év és lényegében Magyarország két topcsapata érkezik hozzánk.”
A második sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szombathelyi Egyetemi SE, valamint a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola együttműködésének köszönhetően az ősszel a női amatőr NB I-ben ismét lesz csapata a vasi megyeszékhelynek.
Kozma Tamás vezetőedző, SZOESE-Sportiskola
“Nem egy új csapatról van szó, henem egy két éve megszűnt vagy felfüggesztett státuszú csapatról, amelyik újra a női amatőr bajnokságban indul. Annyiban új, hogy a Sportiskola utánpótláscsapatai, az U17 és az u19-es lányok egészítik ki a felnőtt keretet.”
Az V. Horváth Zoltán Emléktornát szeptember 19. és 21. között rendezik meg az Aréna Savariában. Az amatőr NB I-ben szereplő SZOESE-Sportiskola pedig várhatóan szeptember végén lép majd először pályára bajnoki mérkőzésen.





























