Hírek

Bűnözők rendőrkézen

2010. május 04., 16:41
Egy korábbi dolgozó adta a tippet ahhoz a rabláshoz, amit még tavaly szeptemberben követtek el egy szombathelyi fuvarozó cég telephelyén. Az ország másik feléből érkezett bűnbanda minden tagja rács mögé került. És előzetesben van az a férfi is, aki egy éve fajtalankodásra kényszerített egy hazafelé tartó fiatal nőt. Az erőszakos támadó nemrég újra próbálkozott, de ezúttal áldozatának barátja tettenérte.
Bűnözők rendőrkézen


A Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező bűnbanda nem csak betört a szombathelyi cég telephelyére, hanem megverték és egy kamionban fogva tartották a biztonsági őrt. Szétvágták a páncélszekrényt, másfél millió forintot vittek el. Kiderült, az egyik korábbi dolgozójuk adta a tippet. Rajta keresztül bűntársaihoz is eljutottak a nyomozók.

Pintér László - alosztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Ők utazó bűnözőknek számítanak. Jöttek, elkövették és mentek."

A banda 30 év körüli tagjait Jász-Nagykun-Szolnok megyében jól ismerték a rendőrök, négyen összesen több mint 20 évet ültek eddig börtönben. Most nem csak a csoportosan elkövetett rablásért, hanem az őr személyi szabadságának megsértéséért is felelniük kell.

Rács mögé került egy fiatal lány támadója is. A nő tavaly márciusban beszélt televíziónknak az őt ért támadásról. A Négyesi utcában kényszerítette fajtalankodásra a férfi. Fantomkép alapján is kereste a rendőrség. Idén áprilisban azonban újra támadott. A város másik végén, a Szent Imre utcában csapott le újabb áldozatára. Időben érkezett viszont a lány barátja.

Kasparik Zsolt - kiemelt főnyomozó, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Kiszúrták, hogy itt van a lány és a férfi, aki megpróbál elfutni, felpattan a biciklire, elesik, de feláll."

A tettenérés után beismerte a korábbi bűncselekményt is, és korábbi áldozata is felismerte. A 31 éves szombathelyi férfi akár 8 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.

A részletekről a szerdán 18.25-kor kezdődő Szolgálatban című rendőrségi magazinunkban számolunk be.

Gubás Gabi Agora Szombathely