
Márk Tamás néhány hónapja dolgozik új munkahelyén. Korábban nem kapott gyermeke után iskolakezdési támogatást, itt viszont az adható maximumot kapta.
Márk Tamás értékesítési vezető, Galambos Logistic Kft.
4 gyerekről kell gondoskodnunk. Ebből 3 már egyetemista, de Olivér most lett ötödikes, számára ez nagyon jókor jön. Tavaly nem volt ilyen,jelen pillanatban nagy segítség ez. Füzetekre költjük, mert a könyv már megvan. De rengeteg füzetet kell venni ötödik osztályra.
Tamás a júliusi fizetésével együtt kapta meg az iskolakezdési támogatást, aminek nagy részét már el is költötte a család, hiszen új táska és tornafelszerelés is kellett a felső tagozatot most kezdő fiának. Munkahelye, a Galambos Csoport évek óta segíti így is dolgozóit. Idén 60 munkavállalójuk 81 gyermekének adtak iskolakezdési támogatást.
Szabó Leventéné humán erőforrás vezető, Galambos Logistic Kft.
Egyrészt nagyon fontos a cég ügyvezetés számára, hogy a dolgozók elégedettek legyenek, másrészt pedig nagyon fontos, hogy a dolgozókat úgy is támogassák, hogy érezzék, hogy mellettük áll, hogy segíti őket. Úgy gondoljuk, hogy ezzel nem feltétlenül csak az itt dolgozó munkavállalókat, hanem az ő gyerekeiket segítjük abban, hogy könnyebben tudják elkezdeni az iskolát.
Számos üzletben is elfogadják az iskolakezdési utalványokat. Ebben az írószer szaküzletben 8-féle támogatási utalvánnyal lehet fizetni.
Tóth László – ügyvezető, Írókéz Papírbolt
„Elég nagy számban és komoly forgalommal vesszük észre, hogy ezeket a kártyákat felhasználják a szülők az iskolába indításhoz.”
Ezt a béren kívüli juttatást csak azok a szülők kaphatják meg, akiknek a gyermeke közoktatásban tanul, és családi pótlékra jogosultak. Az utalványokat a családok tankönyvek és iskolaszerek vásárlására, ruházkodásra, bútorra, elektronikai eszközök beszerzésére fordíthatják, mindarra, ami az iskolakezdéshez szükséges.
Sipos Barbara – vezető tanácsadó, Human Matrix Személyzeti Tanácsadó Kft.
„Szombathelyen egyébként tankönyv beváltására négy lehetőség van, négy helyszínen tudják beváltani a szülők a kiadott utalványokat, három postahivatalban, ill. a Kellonak a Széll Kálmán utcai ügyfélszolgálati irodájában.”
2014-ben 30 450 forint adható gyermekenként a munkavállalónak iskolakezdési támogatás címén. A juttatás után a munkáltató fizeti a közterheket: 16 százalék személyi jövedelemadót és 14 százalék egészségügyi hozzájárulást. Ha a támogatás meghaladja a 30 450 forintot, 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli. Az utalványokat év végéig lehet felhasználni.





























