
Pontatlanok a számonkérésben nyilvánosságra hozott számok és jogcímek – ezt mondja a Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzatának korábbi vezetője.
Több újságban is megjelent a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéstervezete, amely szerint több százezer forintot utaltak maguknak a HÖK vezetők, például a Savaria Egyetemi Központban is.
Hurtik Péter – korábbi SEK HÖK elnök
„Több pontatlanságot kéne megnéznünk, illetve megemlíteném, hogy a cikk annyit ír csak, hogy 2012. évi juttatás, én azért elosztanám 12 hónappal ezt az összeget és akkor azért lehet látni, hogy milyen összeg is jön ki ebből a dologból, tehát mindenképpen érdemes lenne ezzel foglalkozni.”
A korábbi HÖK elnök kiemelte: nem mindegy például, hogy egy 570 ezer forintos ösztöndíjat valaki havonta, vagy évente kap – ezt nem emeli ki egyik újság sem, csak az összeget jelölték meg. Szerinte az sem mindegy, hogy valaki tudományos kutatásához nyert ösztöndíjat, vagy sportösztöndíjas - ezt is összemossák a lapok.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a kancellári rendszer bevezetése miatt indított átvilágítást a hazai felsőoktatási intézményekben.





























