Hírek

Civil cselekvési terv

2015. március 11., 15:46

A legutóbbi közgyűlés elfogadta a város idei civil cselekvési tervét és a tavalyi munkáról szóló beszámolót. Az anyag tartalmazza az önkormányzat és a civil szervezetek együttműködésének fő irányait, céljait és a 2015-ben aktuális feladatokat.

Civil cselekvési terv

Szombathelyen közel 700 civil szervezet működik. A város célja, hogy minél szélesebb körű együttműködést alakítson ki a civil szférával a kötelező és nem kötelező önkormányzati feladatellátásban egyaránt. A közgyűlés 2013-ban megalkotta a város civil koncepcióját, ebben rögzítették, hogy évente kidolgozzák a Civil Cselekvési Tervet. A februári ülésen megtárgyalták a tavaly elvégzett munkáról szóló beszámolót, amelyben az Év civil szervezete díj, a pályázati forrásból megvalósult civil netsarok, képújság és kiadvány, a különböző képzések, tanulmányutak is szerepelnek. Az idei terv szorgalmazza többek között a civilek bevonását az önkormányzat által elnyert pályázati programok megvalósításába - hangzott el a Szombathelyi Televízió közéleti műsorában.

Takátsné Tenki Mária - elnök, Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
"Ez azt jelentené, hogy ha az önkormányzat pályázik, és előírás, hogy azt civil szervezetekkel együtt valósítsa meg, már a pályázat benyújtásakor tájékoztatja a civil szervezeteket, hogy szeretnék, ha ebben részt vennének."

Idén kiemelt jelentőségű lesz a fogyatékkal élőkkel foglalkozó társadalmi szervezetek bekapcsolása a város civil életébe, valamint az önkéntesség, a segítés városa és az Aktív időskor programsorozat népszerűsítése. Az eddigieknél is jobban szeretnék bevonni a civileket a Savaria Történelmi Karnevál és a Szent Márton-jubileum eseményeibe, de nagyobb szerepet szánnak nekik a Szombathely Pont applikációban és a települési értéktár munkájában is.

Kőszegfalviné Pajor Klára - elnök, Szombathelyi Civil Kerekasztal
"Tekintettel arra, hogy a cselekvési tervet a civil fórummal egyeztettük, nagyon jónak tartjuk. Egy módosítást kértünk, hogy év civil szervezete díjat évente két civil szervezet kapjon."

A város anyagilag is támogatja a civilek tevékenységét: az idei költségvetésben 22 millió forint áll a Kulturális és Civil Alap rendelkezésére.