Hírek

Családbarát munkahely címet nyert a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum

2013. október 30., 16:08

A címmel járó 1 millió forintból programokat szerveznek a dolgozóknak és gyermekeiknek. A cél, hogy jobban megismerjék egymást a munkatársak.

Családbarát munkahely címet nyert a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum

Közel 100-an dolgoznak a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7 intézményében. A távolságokból és a feladatokból adódó elfoglaltások miatt a munkatársak egy része csak keveset találkozik egymással. A különböző intézmények munkáját sem ismeri mindenki pontosan. Egyebek között ezen változtatna és alakítana ki egy jó közösséget az intézmény egy sikeres pályázatnak köszönhetően.

Csapláros Andrea, igazgató - Savaria Múzeum
Megismerhetjük a házastársakat, gyerekeket, unokákat is. A közösségi élet megerősítéséről szól ez a pályázat.

1 millió forintot nyert az intézmény. A tervek szerint ősszel és tavasszal is rendeznek programokat.

Mecséri Annamária, projektmenedzser
Tervezünk őszre, november végére egy családi napot és tavasszal, szintén egy családi napot. Melynek keretében sportversenyek, csapatépítőtrénngeken vennének részt a munkatársak és csládtagjaik. Úgy mint színházi előadás, koncert színesítené a programot.

A tavaszi szünetben egyhetes tábort rendeznek a munkatársak gyermekeinek, a múzeum különböző intézményeiben. Közelebbről is megismerkedhetnek szüleik munkájával. Sikeresen szerepelt a múzeum az állandó kiállítás megújítását célzó Alfa-pályázaton. 10 millió forintot nyertek. Ugyanakkor kisebb hiba is történt az értékeléskor, ugyanis csak 50 m2 -es kiállítótérrel számoltak a bírálók, miközben az állandó kiállítás 150 m2-en helyezkedik el. Most lobbiznak, hogy ezt megváltoztassák, hiszen egy teljesen új kiállítást szeretnének felépíteni. Ha ez nem sikerül, akkor az elnyert összegből legalább a legszükségesebb cseréket, pl. a régi feliratokét elvégzik.