
A városi önkormányzat segítségével az egykori Szent-Györgyi-iskolában alakíthatott ki a Vas Megyei Judo Szövetség egy olyan állandó cselgáncstermet, melyben nem kell napi rendszerességgel felszedni a tatamit, vagyis a sportolók folyamatosan használhatják. Ennek köszönhetően jelentős mértékben bővülhet a sportág versenyzői létszáma.
Antoni Zsolt elnök, Vas Megyei Judo Szövetség
“A hasznosítási tervezetek között szerepel, hogy az általános iskolások a Magyar Judo Fejlesztési Program keretében tudják használni. Természtesen óvodás csoportokat is várunk a délelőtti időszakban. A délutáni iőszakban pedig a megyében, városban működő egyesületek használhatják.”
Az ünnepélyes teremavatóra Szombathelyre érkezett a Magyar Judo Szövetség küldöttsége. Az elnök, Tóth László ajándék sportfelszereléseket hozott, míg a két válogatott sportoló, Urbancsok Tamás és Krizsán Szabolcs bemutatót tartott.
Tóth László elnök, Magyar Judo Szövetség
“A szombathelyi judo a magyar judo számára mindig is az egyik fellegvár volt. Nagyon örömteli a számunkra, hogy egy olyan lehetőséget kaptunk, hogy erősíthetünk egy kicsit ezen a baráti kapcsolaton.”
Az ünnepségen résztvevő Hende Csaba honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a cselgáncs az elkövetkezendő években összesen 11 milliárd forintnyi állami támogatásra számíthat. Ennek köszönhetően a sportágban komoly utánpótlás-programot indíthatnak el.
Hende Csaba országgyűlési képviselő
“Támogatja a kormány azon törekvését, amely általában a sport és az egészséges életmód terjesztését tűzi ki célul. Hiszen erről szól a mindennnapos testnevelés,erről szólnak a különböző sportágak fejlesztései, programjai. Ezt jelentheti a cselgács, a judo.”
A teremavató keretében mutattták be azt a könyvet, melyet a sportág Vas megyei történetéről írt Antoni Zsolt és Horváth Zoltán.





























